• 2024 04 19

Olimpiai összefoglaló - ez történt pénteken

Július 30.

Cseh László utolsó úszása és minden más is a magyarokról

Úszás: Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását. A 35 éves magyar versenyző - aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt - ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

Telegdy Ádám ötödik lett 200 méteres hátúszásban. A Kőbánya SC versenyzője pénteken is remek úszással rukkolt elő: egy napja mindössze két századdal maradt el 1:56.17 perces egyéni legjobbjától, ezúttal viszont ugyanennyivel javította meg, és az 1:56.15-ös idejével nem sokkal maradt el a negyedik helytől.

Burián Katalin lemaradt a döntőről 200 méteres hátúszásban a tokiói olimpián.  A BVSC versenyzője ötödikként csapott a célba a második elődöntős futamban. és összesítésben tizedik lett.

Milák Kristóf könnyedén, a második legjobb idővel jutott a pénteki elődöntőből a szombati fináléba 100 méter pillangón a tokiói olimpián, míg a szám másik magyar indulója, Szabó Szebasztián 14. lett.

Vízilabda: A magyar válogatott harmadik csoportmeccsén a vártnál nehezebben ugyan, de nyert a házigazda japánok ellen a tokiói olimpia női vízilabdatornáján, s ezzel biztosította a helyét a negyeddöntőben. A pénteki találkozón 30 gól esett.  Bíró Attila Európa-bajnoki bronzérmes, világliga-második együttese három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel áll, a következő mérkőzését pedig Kínával vívja, vasárnap.
    
    Női vízilabdatorna, B csoport:
Magyarország-Japán 17-13 (3-4, 4-3, 5-3, 5-3)

Evezés: Pétervári-Molnár Bendegúz a tizedik helyen végzett az egypárevezősök között a tokiói olimpián, miután a pénteki B döntőt a negyedik helyen zárta. Pétervári-Molnár jó tempóban kezdte a B döntőt, 500 méter után harmadik volt, azonban riválisai a folytatásban rákapcsoltak, így a magyar 1000 méternél már csak az ötödik helyen lapátolt. A versenytáv második felében Pétervári-Molnár megtartotta a pozícióját, sőt, a hajrában még váltani is tudott, és végül negyedikként zárt.

Vitorlázás: Vadnai Benjámin a 18. helyen végzett a Laser Standard hajóosztályban a tokiói olimpián. A 25 éves vitorlázónak a zárónap előtt már nem volt reális esélye a legjobb tíz közé, azaz az éremfutamba kerülni, pénteken aztán előbb a 21., majd a 25. helyen hajózott át a célvonalon. Utóbbi eredményét az összesítésnél kiejtette.  A pénteki napon korábban Érdi Mária Laser Radialban a 13. helyen fejezte be szereplését.

Sportlövészet: Major Veronika a pénteki rapid részben javított, így a 35. helyen végzett a női sportpisztolyosok között a tokiói olimpián. A 24 éves Majornak nem sikerült igazán jól az első olimpiája, mivel másik számában, légpisztolyban vasárnap 566 körrel a 34. pozícióban zárt.

Atlétika: Márton Anita búcsúzott a súlylökés selejtezőjében a tokiói olimpia atlétikai versenyeinek első napján.  Az öt évvel ezelőtt Rio de Janeiróban bronzérmes versenyző szinte az utolsó pillanatban, csütörtökön érkezett meg a japán fővárosba, és másnap már a dobókörbe lépett. A magyar atlétika első világbajnoka kislánya születése - aki szombaton lesz féléves -, valamint áprilisi térdműtéte után tért vissza, és idén egyetlen versenyen, az országos bajnokságon indult. Ezért ezévi legjobbja 15,95 méter, miközben egyéni csúcsa 19,87 méter.
    A 32-es mezőnyben 18,80 méterben határozták meg a vasárnapi döntőbe jutáshoz szükséges szintet, de Márton Anita úgy számolt, hogy 18 méter körüli eredménnyel már be lehet kerülni a legjobb 12 közé. Az elutazás előtt elmondta, hogy az edzéseken 17,50-17,60 méter körül teljesített, hozzátette, versenyen erre általában rá tud tenni.
    Márton Anita a kvalifikációban 17,42 méterrel kezdett, majd másodikra 17,59-re javított. Harmadik kísérlete érvénytelen volt. Ezzel a 21. helyen végzett, a döntőhöz legalább 18,57 méteres eredmény kellett volna.

Koroknai Máté kiesett az előfutamban 400 m gáton a tokiói olimpia atlétikai versenyinek első napján. A debreceni futó a szám első futamába kapott besorolást és egyéni csúcsától mindössze egy tizeddel elmaradva, 49.80 mp alatt ért célba.

Bartha-Kéri Bianka is kiesett 800 méteren. A 27 éves atléta az előfutamban óvatosan kezdett, a mezőny végén helyezkedett, majd az első kör végén megpróbált feljebb jönni. Ebben egy kis lökdösődés is megakadályozta, végül az ír futót megelőzve, hatodikként ért célba 2:02.82 perccel.