• 2024 04 18

Történelmi magyar 4. helyezés hegyikerékpározásban

A 19 éves Vas Kata Blankát az elcsúszás sem zavarta

Vas Kata Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt. A 19 éves sportoló a verseny utáni sajtótájékoztatóján elmondta: kicsit félt attól, hogy az utolsó sorból indult, majd átállt balra, ami jó döntésnek és jó nyomvonalnak bizonyult.

"Szerencsém volt, mert a másik oldalon többen is elakadtak, és nagy volt a torlódás. Még akkor is bíztam magamban és abban, hogy szép lassan fel fogok érni az élmezőnyhöz, amikor az első körben hibáztam" - utalt korai esésére Vas. Ekkor többen is elmentek mellette, ám - amint azt kiemelte - nem ütötte meg magát, és nem esett ki annyira a ritmusból sem, a fő baj az volt, hogy a következő emelkedőn nem tudott feltekerni, így gyalogolnia kellett.
"A rajt után éreztem, hogy itt nagyon jó napom is lehet, de fontos volt, hogy a saját tempómban menjek. Előttem sokáig ment előttem egy négy-ötfős boly, amire egy-két erős tekeréssel felértem volna, de inkább egy laza, egyenletes tempót mentem, nehogy teljesen végem legyen" - mesélte taktikájáról az olimpiai újonc magyar kerekes.
A nagy áttörés még csak ezután jön majd számára - nyilatkozta honlapunknak Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkára. Szerinte éremesélyesként kell Blankával számolni a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon. Az élmezőny legfiatalabb tagjaként érte el a magyar kerékpársport eddigi legjobb olimpiai helyezését a magyar bringás, aki szinte holtpont nélkül tekerte végig a versenyt, 1:17.57 alatt ért célba, 2 perc 9 másodperccel a győztes svájci mögött.
Ebben a számban korábban, 2012-ben, Londonban, Benkó Barbara huszonhetedik lett. Benkónak egyébként most is kijár az elismerés: ő szerezte meg ugyanis Magyarországnak a tokiói kvótát, amellyel aztán Vas Kata Blanka indulhatott.