• 2021 09 21

Salim Omar értékes helyezése Tokióban

Fotó: MTI

A hazai szövetség tiszteletbeli elnöke, Patakfalvy Miklós szerint a Salim család Magyarországra költözése sokat lendítene a sportágon

Az áprilisban Európa-bajnok Salim Omar 46-16-ra kikapott a taekvondósok 58 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a tokiói olimpián, így ötödikként zárt. A 18 éves magyar versenyzőre - akinek apja, Salim Gergely Tanzániában született, majd 1992-ben dán színekben olimpiai bajnok lett - a helyosztón várt a legnehezebb feladat, ugyanis a világbajnoki címvédő Dzsang Dzsunnal csapott össze, aki bombameglepetésre maradt alul az elődöntőben.
A hazai szövetség tiszteletbeli elnöke, Patakfalvy Miklós (32 év elnöki munka után idén mondott le) honlapunknak elmondta: Omart ellenfelei fizikailag múlták felül, nem pedig technikailag. Nagyobb rutinnal és több erővel megfordíthatja majd a mostani végeredményeket a jövőben. A szakértő elárulta: nem lehetetlen a Salim család Magyarországra költözése néhány évre, ami sokat lendítene a sportágon.
Szerinte most, hogy újra szerepelt a médiában a taekvondo, valamint ha több állami támogatást kap majd, akkor lehet perspektívájuk a sportágban dolgozó szakembereknek a versenyzőkkel együtt. Enélkül nem lehet előrelépni.- szögezte le.
Salim Omar személyében 21 év után szerepelhetett újra magyar tekvondós az olimpián. Az idei Európa-bajnok magyar sportoló az olasz Vito Dell'Aquila ellen kezdte a tornát, akitől 26–13-ra kikapott. Mivel riválisa később bejutott a döntőbe, Salim a vigaszágon folytathatta. A fiatal versenyző nem is okozott csalódást a thaiföldi Ramnarong Sawekwiharee ellen, akit 43–22-re győzött le, így készülhetett a már említett bronzmérkőzésre.
Érdekesség, hogy Salim Omar - nagybátyjához, Salim Józsefhez hasonlóan - lett ötödik élete első olimpiáján, és még csak 21 éves lesz a következő nyári olimpián 2024-ben Párizsban, ahová persze előbb ki kell majd jutnia.