• 2023 02 03

A Villarreal a B csapatát küldi a Bozsik Aréna nyitómeccsére

Az Európa-liga idei győztesének első csapatában több játékos is pozitív koronavírus tesztet produkált.

Miután a tegnapi, Lyon elleni felkészülési mérkőzését követően az Európa-liga idei győztesének több játékosánál is koronavírus-fertőzést mutattak ki, a spanyol alakulat lemondta három soron következő fellépését.

A Budapest Honvéd, a Dinamo Kijev és a Hertha elleni barátságos mérkőzések így elmaradnak, mármint ami a Villareal CF első csapatát illeti, ám a Honvéd menedzsmentje megállapodott a spanyol csapat vezetőivel, hogy a második számú európai kupát idén megnyerő alakulat második csapata szerepel a Honvéd ellen, lévén, hogy a mérkőzés egyben a Bozsik Aréna hivatalos avatója is lesz egyben. Így sor kerülhet a várva várt mérkőzére, sőt a kispesti klub a 20.00-kor kezdődő találkozót megelőzően már délután négy órától különböző családi programokkal várja az érdeklődőket a Bozsik Arénában és környékén. A budapesti klub honlapján számolt be arról is, hogy igény szerint vissztéríti a találkozó belépőjének árát azon nézők számára, akik ezt kérik függetlenül attól, hogy az illető megtekintette e a mérkőzést a megújult stadionban, vagy sem.

(fotó: Budapest Honvéd)