• 2024 04 19

Egy gólos előnyben az Újpest

Sikeres bemutatkozás a Konferencia Ligában

Az Újpest hazai pályán 2-1-re nyert a liechtensteini Vaduz ellen csütörtökön, a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.

A visszavágót egy hét múlva rendezik. Amennyiben az Újpest túljut riválisán, a svájci FC Basel és az albán Partizani összecsapásának továbbjutójával kerül össze. Jól kezdte a MOL Magyar Kupa győztese a találkozót, hiszen már a hetedik percben vezetést szerzett Stieber megpattanó lövésével. A folytatásban is a lila-fehérek futballoztak veszélyesebben, de igazi nagy helyzetet nem tudtak kialakítani.
A fordulást követően az Újpest a 64. percben az első lehetőségét gólra váltotta, és megérdemelten duplázta meg előnyét.
A Vaduz ugyanakkor nem kezdi majd reménytelen helyzetből a visszavágót, mivel a hajrában Cicek lövésénél Banai elszámította magát, így a lila-fehéreknek csak minimális előnyük maradt.

Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Újpest FC-FC Vaduz (liechtensteini) 2-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, v.: Surman (ukrán)
gólszerzők: Stieber (7.), Tallo (64.), illetve Cicek (81.)
sárga lap: Tallo (40.), Beridze (53.), Kasztrati (56.), Viana (90.), Mitrovic (92.), illetve Hug (35.), Schmied (53.), Lüchinger (63.)

Újpest FC: Banai - Kasztrati, Kutrumpisz, Abdoulaye - Pauljevic (Simon K., 77.), Onovo, Mitroviv, Antonov - Stieber (Szakály P., 71.) - Tallo (Viana, 77.), Beridze

FC Vaduz: Buchel - Schmied, Schmid, Simani - Ulrich, Gajic, Gasser (Cicek, 65.), Dobras (Lüchinger, 59.), Hug (Obexer, a szünetben) - Di Giusto (Ibrisimovic, 79.) - Djokic (Sutter, 65.)