• 2024 04 20

Döntős a Ferencváros a vízilabda BL-ben

Az első és az utolsó negyed volt a Fradié

Az FTC-Telekom Waterpolo 14-12-re legyőzte aaz olasz Bresciát, így vasárnap a Pro Recco ellen BL-döntőt játszik.

Varga Zsolt fiai remek játékkal, nyolcgólos sikerrel léptek túl a Marseille-en a csütörtöki negyeddöntőben, így a pénteken este a Jug Dubrovnikot búcsúztató Brescia ellen már a döntőbe jutás volt a tét Belgrádban. A két csapat korábban kétszer találkozott egymással a sorozatban, akkor mindkétszer az olaszok örülhettek, mindkétszer három góllal bizonyultak jobbnak a mieinknél. Remekül kezdett a Ferencváros és sima első negyedet produkálva négygólos előnybe került. Az első játékrész zárásaként Jansik úszott meg és ejtésből szerzett demoralizáló gólja sok meccsen döntő leheztett volna, ám nem a Bresca ellen. Az olaszok ugyanis a második negyedben hat gólt szerzett és felzárkőzott két gólra. Sőt, a harmadikban aztán elolvadt a zöld-fehér előny, így a lélektani előny a riválisnál volt, ám a címvédő jól koncentrált a hajrában és bejutott a döntőbe     

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád: elődöntő:
FTC-Telekom Waterpolo - AN Brescia (olasz) 14-12 (4-0, 4-6, 3-5, 3-1)
a magyar csapat gólszerzői: Varga Dé., Vámos 4-4, Jansik Sz. 2, Sedlmayer, Funtulisz, Zalánki, Constantin-Bicari 1-1

a másik elődöntőben: Pro Recco (olasz)-CN Barceloneta (spanyol) 12-10 (2-4, 4-3, 4-1, 2-2)

az 5. helyért: Waspo Hannover (német)-Olympiakosz (görög) 10-8 (2-1, 4-2, 3-3, 1-2)
Jug Dubrovnik (horvát)-CN Marseille (francia) 16-13 (1-1, 6-4, 5-5, 4-3)

(Fotó: fradi.hu)