• 2024 04 20

Nem sikerült a továbbjutás

10 perccel múlt az Eb-nyolcadddöntő

A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a 11. percben Szalai Ádám gyönyörű fejes góljával szerzett vezetést, majd a németek a 66. percben egyenlítettek Kai Havertz révén, de örömük nem tartott sokáig, mivel Schäfer András azonnal válaszolt. A hazai csapat Leon Goretzka 84. percben szerzett találatával jutott tovább és foszlatta szét a magyar álmokat.
A magyar csapat két pontjával a világbajnok és csoportgyőztes franciák, a második németek, illetve a címvédőként harmadik helyen továbbjutó portugálok mögött zárt a négyesében, miután a francia és a portugál gárda 2-2-es döntetlent játszott egymással a Puskás Arénában.
A franciákra Ukrajna, a németekre Anglia, a portugálokra pedig Belgium vár a nyolcaddöntőben.

 Gulácsit pedig már a negyedik percben tesztelték, ugyanakkor azt a magyarok is jelezték, hogy labdaszerzés után azonnal támadásba lendülnek, azaz mindkét csapat azt játszotta, amit előzetesen várni lehetett. A hazai nyomás ellenére az első végigfutó magyar kontra rögtön góllal végződött Sallai precíz beadásának és a fejsérülése után visszatérő Szalai Ádám hajszálpontos, látványos fejesének köszönhetően. A bekapott gól nem változtatott a játék képén, a németek támadtak, a magyarok védekeztek és vártak a kínálkozó megugrási lehetőségre. A félidő derekán először szorult be igazán Marco Rossi együttese, amit Hummels keresztlécen csattanó fejese, majd Gulácsi újabb szép védése jelzett.
Ahogy a meccs előtt, úgy a 30. perc tájékán ismét "leszakadt az ég", ömlött az eső, a német rohamok viszont abbamaradtak. Bár a hazaiak a szünetig is fölényben futballoztak, újabb helyzetet nem tudtak kialakítani az előző két meccshez hasonló precizitással és önfeláldozással védekező magyarok ellen, sőt Sallai és Schäfer távoli kísérlete szolgáltatott némi izgalmat az első félidő hajrájában.
A folytatást nagy lendülettel kezdte az esélyesebb német együttes, de a magyar védelem továbbra is állta a rohamokat. A magyar futballisták jószerivel hibátlanul tették a dolgukat, mindig akadt egy játékos, aki menteni, szerelni, becsúszni, fejelni vagy blokkolni tudott, a védelem tagjai láthatóan extázisban játszottak. Ráadásul a magyarok ebben a periódusban sem mondtak le a gyors ellenakciókról, de igazi veszélyt pontrúgásból jelentettek: előbb egy rögzített szituációt követően az előző meccs hőse, Fiola nem találta el jól a labdát ígéretes helyzetből, majd Sallai szabadrúgásból a kapufára lőtt.
A németek végül egy egyéni hiba következtében - Gulácsi aláfutott egy beadásnak - egyenlítettek, azonban a magyarok első támadásukból válaszolni tudtak Schäfer első válogatottbeli góljával. Ez a találat a hazai szurkolókat teljesen elnémította, a német csapatot pedig "megfogta", percekig nem ocsúdtak fel az újabb sokkhatásból. A 80. perctől viszont ismét fokozódott a nyomás a magyar kapun, s végül Goretzka révén a német fölény góllá érett. A magyaroknak a hátra lévő időben már nem volt esélyük újabb gólra, így bár sokáig továbbjutásra álltak, végül búcsúztak a csoportkört követően, hiába számít bravúrnak a döntetlen is.

Európa-bajnokság, csoportkör, 3. forduló, F csoport:
Németország-Magyarország 2-2 (0-1)

München, 12 413 néző, v.: Szergej Karaszjov (orosz)
gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), illetve Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)
sárga lap: Gündogan (30.), Sané (61.), illetve Botka (29.), Szalai Á. (64.), Fiola (66.)

Németország: Neuer - Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger - Kimmich, Gündogan (Goretzka, 59.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) - Havertz (Werner, 67.), Sané - Gnabry (Müller, 67.)

Magyarország: Gulácsi - Botka, Orbán, Szalai A. - Nego, Kleinheisler (Lovrencsics, 88.), Nagy, Schäfer, Fiola (Nikolics, 88.) - Szalai Á. (Varga K., 82.), Sallai (Schön, 75.)