• 2021 07 27

Szerencsés sorsolást kaptak a magyar csapatok a nemzetközi kupákban

A Fradi két győzelemmel már főtáblás lehet

Amennyiben az első fordulót sikerrel veszi, akkor a második körben a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield vár a Ferencvárosra a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A Fradinak sokat ért a tavalyi menetelés a Bajnokok Ligájában, hiszen így mind a két körben kiemelt lesz. Abban az esetben, hogyha a BL-selejtező első két fordulóját túléli a zöld-fehér együttes, akkor pedig mindenképpen főtáblás lesz. Legrosszabb esetben az új kupasorozat az európai Konferencia Liga küzdelmeiben. 

A zöld-fehérek kiemeltként várták a szerdai, nyoni sorsolást, amelyen az is kiderült, hogy az előző kiírásban csoportkörös magyar csapat hazai pályán kezdi majd ezt a párharcot is. Az FTC július 6-7-én és egy héttel később az előselejtező győztesével kezdi a sorozatot, majd továbbjutás esetén 20-21-én és egy héttel később a Zalgiris Vilnius-Linfield párharc győztesével küzd meg a továbbjutásért. Az első párharc vesztese a most debütáló Konferencia Liga, míg a másodiké az Európa-liga selejtezőjébe kerül át. A BL-főtábla eléréséhez négy kört kell mennie a magyar bajnoknak.
A Ferencváros előselejtezőből érkező első ellenfele jövő hét pénteken kerül ki a San Marinói-i Folgore, a koszovói Pristina, a feröeri HB Tórshavn és az andorrai Inter Club d'Escaldes négyeséből.

BL-selejtező, 2. forduló:
FERENCVÁROS/előselejtező győztese - Zalgiris Vilnius (litván)/Linfield (északír) Shkendija (macedón)/Mura (szlovén) - Ludogorec (bolgár)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)

Sorsoltak a második körre a harmadik számú európai kupasorozatban is. A magyar csapatok összességében nem panaszkodhatnak, bár a székesfehérváriaknak a második körben egy lengyel csapt is az útjukba kerülhet. A második körben bekapcsolódó, kupagyőztes  Újpest FC a liechtensteini Vaduz ellen kezd az első alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, hazai pályán.
    A másik két, már az első fordulóban bemutatkozó magyar csapat közül a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia a lett RFS vagy a feröeri KÍ Klaksvík együttesével találkozik, amennyiben a nyitókörben túljut a finn Inter Turkun. A felcsútiak idegenben kezdenének.
    A bajnoki bronzérmes MOL Fehérvárra az örmény Ararat Jereván után, az észt Paide Linnameeskond és a lengyel Slask Wroclaw párharcának győztese vár, az első felvonást hazai pályán játszaná.
        Az első forduló mérkőzéseit július 8-án és 15-én játsszák, a második kör játéknapjai pedig július 22-e és 29-e.

    Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló:
    BL-ből kiesettek ága:
FERENCVÁROSI TC/BL-előselejtező győztese - Connah's Quay Nomads (walesi)/Alaskert (örmény)
    Főág:
RFS (lett)/KÍ Klaksvík (feröeri) - Inter Turku (finn)/PUSKÁS AKADÉMIA FC
MOL FEHÉRVÁR FC/Ararat Jereván (örmény) - Paide Linnameeskond (észt)/Slask Wroclaw (lengyel)
ÚJPEST FC-Vaduz (liechtensteini)