• 2021 06 13

Olimpiai kvalifikációs torna előtt a legjobb magyar karate versenyzők

Utolsó lehetőség eljutni Tokióba

Péntektől vasárnapig olimpiai kvalifikációs tornán vesznek részt Párizsban legjobb magyar karatésok. Az ötkarikás játékokon idén bemutatkozó sportág történetének egyik legfontosabb versenyén kategóriánként három fő szerezheti meg a tokiói indulási jogot.

Tokióban karatéban nyolc versenyszámban – férfi és női formagyakorlatban, valamint három-három küzdelmi súlycsoportban – avatnak olimpiai bajnokot. Valamennyi kategóriában tízfős lesz a mezőny. A több mint két és fél éven át tartó olimpiai pontszerző sorozatban kategóriánként a négy-négy legjobban szerepelt karatés biztosította helyét a játékokon, és a házigazda jogán mindenhol lesz japán induló is. A sorozatban a magyarok közül Hárspataki Gábor végzett a legelőkelőbb helyen, aki a 75 kg-ban tizedik lett.

A következő lehetőség a tokiói részvételre a hétvégi párizsi olimpiai kvalifikációs torna, ahol mind a nyolc versenyszámban nemzetenként egy fő indulhat, és az első három-három helyezett csatlakozhat a helyüket már biztosítókhoz. Ezt követően pedig szabadkártyákkal dől majd el, hogy kik kapják a maradék három helyet.

Olimpiai kvalifikációs torna, Párizs, a magyar indulók:

Formagyakorlat:
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura

Küzdelem:
Férfiak:
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
+75 kg: Molnár Dániel
Nők:
55 kg: Molnár Réka
61 kg: Ilankovic Aleksandra
+61 kg: Pap Dorottya