• 2024 03 29

Kikapott a Siófok az Európa-liga döntőjében

Nem tudták megvédeni címüket a Balaton-partiak

Öt góllal kikapott a Siófok francia Nantes-tól a női kézilabda Európa-liga nagybányai döntőjében.

A második számú európai kupasorozat négyes döntőjére címvédőként érkezett a Siófok, amely időntúli hetessel kiharcolt hosszabbítás után alapozta meg esélyét az elődöntőben, hogy lehetősége legyen megvédenie címét. Azonban a magyar csapat nem elég, hogy később játszott a döntőbe jutásért, még az említett ráadás is jelentős többletenergiát igényelt és mindez látszott is a torna utolsó meccsének elején, 13 perc után már 9-4-re vezettek a franciák. Sőt 4-0 volt a kiállítások aránya az első 30 percben a Siófok "javára", ami ugyancsak nem segítette a címvédő helyzetét, így a szünetre négy gól megmaradt a Nantes előnyéből. A második félidő elején nyitott védekezésre váltott a magyar együttes, de a fáradság volt a döntő tényező a mérkőzésen és a különbség a két csapat között, ezért a védekezésváltás nem tudott hatékony lenni. A Nantes kiegyensúlyozottan teljesített, kevesett hibázott, így a meccs háromnegyedénél 30-24-re vezetett. Bár az utolsó tíz percben egy 5-1-es sorozatot produkálva zárkózott a Siófok, de az egyenlítésre nem volt esélye, így a franciák emelhették magasra a kupát.

Női kézilabda Európa-liga, döntő:
Nantes Atlantique HB (francia)-Siófok KC 36-31 (17-13)
lövések/gólok: 48/36, illetve 45/31
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 7/6
kiállítások: 6, illetve 12 perc

Korábban:
a 3. helyért:
CS Minaur Baia Mare (román) - Herning-Ikast HB (dán) 33-31 (16-19)