• 2024 04 16

Egy magyar taekwondo-s lesz az olimpián

Nem sikerült újabb kvótát szerezniük a magyaroknak

Nem sikerült újabb olimpiai indulási jogot szerezniük a magyar taekwondo-soknak a sportág szófiai kvótaszerző versenyének második napján.

Patakfalvy Luca és Józsa Levente révén voltunk érdekeltek a Szófiában zajló taekwondo európai olimpiai selejtezőverseny második napján. Az 57 kg-os hölgyek versenyében induló Eb-bronzérmes Patakfalvy a legjobb 16 között kényszerült búcsúzni, miután 14-1-re kikapott a görög Fani Tzelitől, így számára befejeződött a torna. Józsa Levente sikerrel vette az első akadályt a romániai Simon Szabolcs ellen. A szintén Eb-harmadik, esélyesebb magyar jól alkalmazkodott a korai, reggel nyolc órás kezdéshez és 23-3-as fölénye azt jelentette, hogy idő előtt befejezte a mérkézést. A nyolcaddöntőben aztán a verseny első kiemeltje a török Hakan Recber következett, aki rögtön a mérkőzés elejétől irányította a küzdelmet és végül 19-6-ra győzött, és továbbjutott, Józsa kiesett. Ezzel biztossá vált, hogy Salim Omar az egyetlen magyar a július 23-án kezdődő tokiói olimpián, miután Patakfalvy és Józsa mellett, tegnap Füredi Rebeka sem szerzett indulási jogot, aki a "kvótameccsét", vagyis az elődöntőt veszítette el egyetlen ponttal.   

Vasárnap a paralimpiai kvalifikációs tornán D Kiss Zoltán (K44, +75 kg) és Fülöp Attila (K44, -75 kg) képviseli a magyar színeket. 

(Fotó: Magyar Taekwondo Szövetség)