• 2024 03 29

Hírmaraton - 2021. 17. hét

Eredmények a szalagcímeken is túlról

Magyar vonatkozású sporthírek egy helyen.

Labdarúgás: A klub élt opciós jogával, így Ihor Haratin és Lasha Dvali is a labdarúgó OTP Bank Ligában bajnok Ferencváros játékosa marad. A zöld-fehér egyesület honlapja hétfőn közölte: a bajnoki címek tekintetében egyformán triplázó két futballista egy-egy évvel hosszabbította meg a szerződését.

Jégkorong: Augusztus második felében rendezik meg a már kétszer elhalasztott női jégkorong-világbajnokságot Kanadában, ahol a magyar csapat is jégre lép majd. A nemzetközi szövetség (IIHF) hét végi tájékoztatása szerint a vb új időpontja augusztus 20-31., amiről az érintett együttesekkel való egyeztetés után született döntés. A torna marad Kanadában, ám a pontos helyszínről csak később, néhány héten belül születik döntés.
    

A magyar bajnok Ferencváros megrendezné a jégkorong Kontinentális Kupa egyik csoportkörét a következő szezonban. Az egyesület vezetői már beadták pályázatukat a nemzetközi szövetséghez (IIHF), hogy a sorozat második vagy harmadik csoportkörében házigazdái lehessenek az egyik négyes küzdelmeinek, attól függően, hogy az idei lebonyolítás és rangsor szerint melyik körben csatlakozik majd a gárda a mezőnyhöz.
  A Ferencváros 2019 őszén 19 év után tért vissza a nemzetközi színtérre, és a sorozat második csoportkörében a dél-tiroli Rittenben történelmi bravúrt elérve megnyerte négyes csoportját, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, majd novemberben a dániai Vojensben - bár a dán, a brit és a francia résztvevő mögött csoportja negyedik helyén végzett - legyőzte a későbbi döntős, korábbi bajnok Nottingham Pantherst.
    A Ferencváros 2020/21-ben is jogot szerzett és nevezett is Kontinentális Kupába, ám a világjárvány miatt a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, törli a teljes sorozatot.  

Stipsicz Bence, a magyar jégkorong-válogatott egyik alapembere szerződést hosszabbított az osztrák ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 csapatával. A fehérvári klub pénteki tájékoztatása szerint a 24 éves hátvéd az új megállapodás értelmében további 1+1 évre kötelezte el magát.

Kézilabda: A címvédő Győri Audi ETO KC a Ferencvárossal találkozik a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében, a másik ágon a Debrecen ellenfele a Kisvárda lesz.  A pénteki, budapesti sorsoláson elhangzott, hogy a négyes döntőt Veszprémben rendezik május 15-16-án.

Atlétika: Bejelentette visszavonulását Orbán Éva, a női kalapácsvetés országos csúcstartója.  A 36 éves dobóatléta levélben tájékoztatta döntéséről a magyar szövetséget.  A veszprémi versenyző három olimpián, öt világbajnokságon és hat Európa-bajnokságon szerepelt, a 2013-as moszkvai vb-n hatodik, a 2012-es helsinki Eb-n pedig a hetedik helyen végzett. Az országos csúcsot háromszor javította meg, s a rekordot jelenleg is ő tartja a 2013-as országos bajnokságon dobott 73,44 méteres eredményével.

Terepfutás: A nőknél Horváth Tímea 2 óra 35 perc 17 másodperccel, míg a férfiaknál Dalos Máté pályacsúcsot jelentő 2:04:39-s időeredménnyel nyerte az MSTSZ Sky távú terepfutó bajnokságának első futamát. A felnőtt, U23, junior, és ifjúsági atléták számára kiírt viadal válogató a nyári világversenyekre, melyek közül nyár derekán a Katalóniában rendezendő Skyrunning világbajnokság lesz az első. A július 9-11. között  várhatóan 10-12 magyar indul.

Esport: Nyolc játékban összesen 12 millió forintot osztanak ki a résztvevők között a most elrajtolt K&H magyar nemzeti e-sport bajnokság 3. évadában. A hét hónapon át tartó versenysorozatra eddig 3000 egyéni és 371 csapatnevezés érkezett.