• 2024 04 20

Valter tartja 12. helyét a Giro d'Italia pénteki etapja után

Változatlan élboly

Giacomo Nizzolo nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát, Egan Bernal megőrizte első helyét, Valter Attila maradt a 12. összetettben.

Az már kijelenthető volt a pénteki Giro d'Italia szakasz előtt, hogy az a sprintereké lesz, hiszen a veronai befutó nekik feküdt. De nemcsak ezért volt ez nyilvánvaló már a rajt előtt, hanem azért is, mert ezombaton egy emberpróbáló hegyi etap következik majd, ahol az összetett-beli sorrend alaposan beleszólhat majd. Szóval az élboly, így Valter Attila is megpihent pénteken, nem így a többiek, hiszen a Ravenna és Verona közötti teljesen sík, mindössze 200 méter szintkülönbséget tartalmazó etapon sprintbefutó döntött, és hazai győzelem született. Az Európa-bajnok Giacomo Nizzolo, aki az olasz körversenyen 11-szer volt szakasz második ezúttal tökéletesen hajrázott, így nem lett meg az egy tucat második helye, hanem ezúttal ő örülhetett a célban. Az élboly együtt ért célba, azaz az élen továbbra is a kolumbiai Egal Bernard áll, Valter Attila maradt a 12. összetettben. De hogy megtartja ezt a helyet, abban döntő lesz a szombati, 205 kilométeres etap.

 Giro d'Italia, 13. szakasz, Ravenna-Verona, 198 km:
1. Giacomo Nizzolo (olasz, Qhubeka Assos) 4:42:19 óra
2. Edoardo Affini (olasz, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Peter Sagan (szlovák, BORA-hansgrohe) a. i.
...57. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...144. Dina Márton (EOLO-Kometa) 1:07 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 53:11:42 óra
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana-Premier Tech) 45 másodperc hátrány
3. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 1:12 perc hátrány
...12. Valter 3:51 p h.
...114. Dina 1:51:58 óra hátrány