• 2024 04 20

Sprintgyőzelem a 2021-es Tour de Hongrie első szakaszán

Bauhaus sikere az első szakaszon

A Bahrain-Victorious sprintere, a német Phil Bauhaus győzelmével ért véget a 42. Tour de Hongrie első szakasza.

 A kaposvári befutón a tavaly három szakaszgyőzelmet is bezsebelő olasz Jakub Mareczko (Vini Zabu) lett a második, a belga Jordi Meeus (BORA-hansgrohe) pedig a harmadik. A legjobban sprintelő hazai versenyző, a magyar válogatottból Karl Ádám volt, aki a tizenhetedik helyen ért célba.

 

A Siófok és Kaposvár között kijelölt 173 kilométeres útvonalon, enyhén dombos terepen tekert a karaván, a szakasz során egyetlen hegyi hajrára került sor, Igalon, ahol az addigra már szökésbe lendült trió osztozott a pontokon. A részhajrá első helyét a lengyel Patryk Stosz (Voster ATS) szerezte meg, aki 2018-ban már volt piros trikós a Tour de Hongrie versenyén, akkor haza is vihette a becses ruhadarabot.

Stosz mellett a spanyol Diego Paolo Sevilla (EOLO-Kometa) és a belga Fabio Van Den Bossche (Sport Vlaanderen-Baloise) volt benne a nap szökésében. A vállalkozó kedvű trió csaknem 130 kilométeren át volt szökésben, a lengyel bringás még elvitte a kaposvári részhajrát, de a város körül kijelölt körpályán összezárt a mezőny, utolsóként Van Den Bossche „adta meg magát”.

A csapatok felkészültek a sprintbefutóra, a WorldTeamek álltak a mezőny élére, s hatalmas tempóban közeledtek a kaposvári célvonal felé, a hajrát a Bahrain-Victorious sprintere, Phil Bauhaus nyitotta meg a legjobban, s megszerezte a szakaszgyőzelmet Kaposváron, megelőzve a tavaly triplázó olasz Jakub Mareczkót (Vini Zabu) és a belga Jordi Meeust (BORA-hansgrohe). A mieink közül a magyar válogatott versenyzője, Karl Ádám volt a leggyorsabb, aki a tizenhetedik helyen futott be.

Gazdára találtak tehát a színes megkülönböztető mezek, az összetettben élen állónak járó sárga és a gyorsasági pontversenyben vezető zöld egyaránt Bauhausé lett, a pirost ugye az első szakaszon elvitte Stosz, a legjobb magyarnak járó fehér mez pedig Karl Ádám vállain feszül majd a második szakaszon.

42. Tour de Hongrie
1. szakasz, Siófok-Kaposvár (173 km):
1. Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
2. Jakub Mareczko (olasz, Vini Zabu) azonos idővel
3. Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) a. i.
17. Karl Ádám a. i.