• 2021 05 12

Ismét a címvédő Sopron vezet a döntőben

Nagyon sima soproni siker

 A címvédő Sopron hazai pályán 35 ponttal legyőzte a Szekszárdot szombaton a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

    A veretlenül alapszakaszgyőztes Sopron vasárnap 80-57-es sikerrel kezdte meg a döntőt, majd szerdán a Szekszárd odahaza 72-69-cel egyenlített, így a címvédő zöld-sárgák elszenvedték első vereségüket az NB I 2020/21-es idényében. A harmadik felvonásra ismét a Novomatic Arénában került sor, méghozzá immár nézők előtt: a soproni klub a kormányzati enyhítések értelmében - a koronavírus-járvány miatt a szezon során először - megnyitotta a kapukat a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók számára, akik ingyen léphettek be a csarnokba. A lelátók első soraiban nem lehetett helyet foglalni, de a büfé és a szurkolói bolt már a mintegy 400 jelen lévő rajongó rendelkezésére állt.
    A szombati csata Határ Bernadett centerbemutatójával indult, az Euroligában negyedik helyezett házigazdák 208 centis játékosa öt perc alatt hat pontot dobott. A túloldalon a szintén válogatott Studer Ágnes és Bálint Réka triplával válaszolt, de az Európa Kupában bronzérmes Szekszárd mindössze 44 másodpercig vezetett, és egy duplát ért el a nyitónegyedben. A folytatásban tíz pontra nőtt a sorozatban hatodik aranyérmükre hajtó soproniak előnye (22-12), és Djokics Zseljko tanítványai csak nyolc pontra tudták csökkenteni a különbséget. A nagyszünetben a szerb Tina Krajisnik kosaraival már 40-24 volt az állás.
    Térfélcsere után a szárnyaló Sopron csakhamar húsz ponttal vezetett (44-24), főként az Euroliga legjobb védőjévé választott Gabby Williams, valamint Megan Walker révén. A harmadik negyedben csupán hét pontot összehozó vendégek a 27. percben lépték át a 30 pontot, majd 61-31-nél gyakorlatilag eldőlt a találkozó.
    A zárószakaszban ennek megfelelően már a cserejátékosoké volt a főszerep, a házigazdák a finálé eddigi legsimább meccsén kerültek ismét előnybe, és már csak egy győzelemre vannak 14. bajnoki címüktől.    
    A döntős sorozat kedden 16.30 órakor folytatódik Szekszárdon.


női kosárlaabda, bajnoki döntő, 3. mérkőzés:

Sopron Basket-Atomerőmű KSC Szekszárd 81-46 (17-10, 23-14, 23-7, 18-15)

Legjobb dobók: Határ 19, Krajisnik 15, Czukor 10, Walker 9, Brooks 9, Williams 8, illetve McCall 9, Goree 6, Friskovec 6, Szabó 6
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Sopron javára.