• 2022 11 27

Patakfalvy Luca bronzérmes a taekwondo Európa-bajnokságon

Két nap alatt két magyar érem

Pénteken bronzéremet nyert Patakfalvy Luca, aki az elődöntőig verekedte magát a szófiai felnőtt taekwondo Európa-bajnokságon.

Patakfalvy Luca és az olasz Sarah Al ellen kezdett a nyolcaddöntőben, de nem született pont az első két percben. A két versenyző 3-3-as állásnál vághatott neki az utolsó percnek. A hajrában Luca visszavette a vezetést, de az utolsó pillanatokban egyenlített Al, jöhetett a ráadás. Úgy tűnt, a mindent eldöntő pontot az olasz szerzi meg 1 másodperccel a vége előtt egy intéssel, de videózás következett, ami után a bírók törölték a pontot. Újabb találat már nem született, a szabályok értelmében pedig a több, pontot nem érő találat száma döntött Patkfalvi javára, aki a negyeddöntőben a spanyol Alma Maria Perezzel találkozott és biztosan győzött. 15-3-as sikerrel masírozott az elődöntőbe!

Ott a török Zeliha Agris volt az ellenfele, aki elhúzott 5-0-ra, majd 8-3-ra is vezetett. A második menetben pedig Agris pedig növelte előnyét. A meccs végén a török jutott a fináléba 16-4-es sikerének köszönhetően. Patakfalvy Luca így a dobogó harmadik fokára állhatott, megszerezve a magyar csapat második érmét a kontinenstornán.

A pénteki nap másik magyarja Józsa Levente Sarmat Tcakoevvel találkozott a legjobb 32 között, aki 7-0-ra vezetett a meccse elején felzárkózott Józsa, de végül az orosz jutott tovább 24-10-es győzelemmel, Józsa kiesett.