• 2024 04 19

Még mindig nem tudni, hogy mennyi néző lehet a budapesti Eb-meccseken

Az UEFA állásfoglalására várva

Egyelőre az Európai Labdarúgó Szövetség döntésére várnak a magyar rendezők Eb-ügyben.

Ugyan a rendező országoknak április 7-éig már el kellett eljuttatniuk a hivatalos vállalásaikat, hogy hány szurkoló lehet majd a rendező városokban az idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságon, de az UEFA csak péntekre ígért tájékoztatást a helyszínekkel kapcsolatban. A Magyar Labdarúgó-szövetség is leadta az elképzeléseit, de erről csak annyit tudni, hogy a magyar szervezők a lehető legtöbb nézőben gondolkodnak a járványügyi helyzet függvényében. Hogy ezekből mit fogad el az UEFA az egyelőre nem ismert. Az MLSZ nézőszámokra vonatkozó ajánlásokat április 28-ig módosíthatja, utána viszont a jegyértékesítési rendszer miatt erre már nem lesz lehetősége. Egyelőre tehát csak az tűnik biztosnak, hogy oltással rendelkező szurkoló lehetnek majd ott a  Puskás Arénában, és valószínűleg csak hazai drukkerek. Az eredeti tervek szerint három csoportmérkőzés, amelyből kettőt a magyar válogatott játszik és egy nyolcaddöntő lesz majd Budapesten.