• 2024 04 19

Magyarország első felnőtt Európa-bajnoki címét szerezte Salim Omar

Szófiai remeklés

Az Egyesült Államokban élő, Salim Omar csütörtökön megnyerte a felnőtt taekwondo Európa-bajnokságot. Emlékezetes születésnapi ajándékot adva magának, hiszen négy nap múlva lesz 18 éves.

Az 54 kilógrammos súlycsoportban induló Salim Omar a magyarok közül elsőként lépett pástra az Eb-n. A legjobb tizenhat közé kerülésért az örmény Hamlet Mkrtchyan 31-4-re verte, majd a moldáv Vadim Dimitrov ellen is kiütéses 30-1-es győzelmet aratott.  A negyeddöntőben a szerb Mateja Ivanovic is csak kezdetben állta a sarat ellene, hiszen ezen a meccsen végül 28-7-re diadalmaskodott. 

Következett már biztos érmesként az orosz Viacheslav Bovkun az elődöntőben. Az első menetben csupán 1-1 pont esett, ezután Omar szerezte meg a vezetést, amit  10-4-re és 11-5-re is növelt, és 11-7-es sikerrel jutott a döntőbe.

Ahol a görög Diony Rapsomanikis sem sok esély kapott, hiszen húsz másodperc elteltével már 7-0-ra vezetett Salim, az első két perc végén pedig 15-4 volt az állás. Végül 31-9-nél, 45 másodperccel a vége előtt be is fejeződött a mérkőzés. Magyar taekwondós még nem állhatott felnőtt kontinenstorna dobogójának legfelső fokára. Most ez is megtörtént. Érdekesség, hogy Omar édesapja, Salim Gergely 1992-ben, a barcelonai olimpián aranyérmes lett, amikor a taekwondo, mint bemutató sportág szerepelt az ötkarikás játékokon. Testvére, Salim József 2000-ben magyar színekben lett ötödik. Ez volt az utolsó olimpia, amin magyar taekwondós részt vehetett.

A további magyar indulók közül Salim Sharif (58 kg) a dán Tobias Hyttel ellen győzött 18-14-re. Majd a bolgár Daniel Ladzhevvel találkozott a legjobb tizenhat között. De ellen már vereséget szenvedett 15-14-re. 

Kopcsik Laura (49 kg) a nyolcaddöntőben a bolgár Nikolet Kostova ellen sima vereséget szenvedett.