• 2024 12 03

Egy lépésre a bajnoki aranytól a Pénzügyőr

A Kaposvár otthon is vesztett a fináléban

A Pénzügyőr 3-0-ra legyőzte a házigazda Kaposvárt a férfi röplabda Extraliga döntőjének második, csütörtöki összecsapásán.

A párharc első, hétfői mérkőzésén az akkor házigazda Pénzügyőr simán győzte le a somogyiakat - a szezon során immáron negyedszer -, a Kaposvár csak az utolsó játszmában tudta megnehezíteni Jókay Zoltán tanítványainak dolgát.
Az argentin Ruben Wolochin edzette Fino csütörtökön jól kezdett és vezetett is, de Rása Alex kiváló nyitásaival fordítottak, majd négy ponttal megléptek a vendégek. A Kaposvár ugyan kétszer is közelebb zárkózott, de a 62-szeres válogatott Kovács Zoltán ponterős játékának köszönhetően a PSE simán szerzett vezetést.
A második játszmában villámrajtot vettek a fővárosiak, akik remekül szerváltak, ezzel jól hatástalanítva a hazaiak egyik fő fegyverét, a centertámadásokat. Ennek hiányában a kaposváriak játéka szinte csak az ütőkre koncentrálódott, ezt a fővárosiak blokkja remekül hatástalanította, és mivel a budapestiek támadásban is hatékonyak voltak, nagy különbséggel nyerték a szettet.
A harmadik felvonásban is jobban kezdtek a vendégek, de a Kaposvár a korábbinál hatékonyabban röplabdázott, így tartotta a lépést riválisával, Jókaynak pedig a mérkőzés során először időt is kellett kérnie. A taktikai utasítások segítettek, a PSE végig vezetve mérkőzéslabdákhoz jutott, ezek közül a Kaposvár négyet nagy bravúrral hárított, de az ötödiknél már tehetetlen volt, így a budapestiek ezúttal is 3-0-ra győztek, közel kerülve a bajnoki aranyéremhez.
A Pénzügyőr újabb sikerével továbbra is veretlen az Extraliga mostani idényében, az elmúlt két szezont számolva pedig 36 megnyert összecsapás mellett mindössze egy vereségnél tart.

A párharc harmadik mérkőzését szombaton rendezik a fővárosban. Amennyiben akkor is a Magyar Kupa-győztes PSE nyer, története első bajnoki címét szerzi meg.

Férfi Extraliga, döntő, 2. mérkőzés: Fino Kaposvár-LV Sport Pénzügyőr SE 0-3 (-20, -15, -25)
a legeredményesebb játékosok: Melnyikov 13, Horváth K. 10, illetve Kovács Z., Reffatti 14-14, Pedro 10
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Pénzügyőr javára.