• 2024 04 20

A Csíkszereda került előnybe a döntő ötödik meccse után

Másodszor nyertek Brassóban a csíkiak

Az Erste Liga döntője izgalmas párharcot hozott eddig is, a Brassó és a Csíkszereda is tudott mérkőzést nyerni idegenben, és az ötödik összecsapás sem a hazaiakról szólt.

A Csíkszereda, miután brassói győzelemmel kezdte a sorozatot, hazai pályán a végső győzelem küszöbére kerülhetett volna, ám a kék-sárgák ezt megakadályozták az előző mérkőzésen. Így véve vissza a pályaelőnyt bizakodóan várhatta a Brassó a keddi ötödik mérkőzést. Ennek megfelelőin már a második percben megszerezték a vezetést a hazaiak. A Csíkszereda ugyan az első harmad közepén egyenlíteni tudott, mégis hátrányból várta a második játékrészt. Ekkor még senki nem gondolhatta, hogy a hazaiak ellőték a puskaporukat a vendégek pedig ezután kapnak szárnyra, mégis így történt. A csíkiak a második húsz percben egyenblítettek, a zároharmadban pedig bebiztosították győzelmüket és egy karnyújtásnyira kerültek a bajnoki címhez.

Erste Liga, döntő, 5. mérkőzés:

Corona Brasov (romániai)-SC Csíkszereda (romániai) 2-4 (2-1, 0-1, 0-2)
gól: Fowlie (2., 18.), illetve Becze (10., 33,), Blackwater (50.), Combs (60.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Csíkszereda javára. 

(Fotó: Corona Brasov)