• 2024 12 03

Döntős a Dunaújváros a női vízilabda Euroligában

Nem lesz magyar döntő

Félsiker a női vízilabda Euroliga négyes döntőjének első napján. Hiszen a Dunaújváros döntőt játszik majd a Tüskeuszodában, míg az UVSE legjobb esetben is csak harmadik lehet a legrangosabb európai kupában.

A bajnoki döntőben az UVSE legyőzte a Dunaújvárost, azonban a női Euroliga elődöntőjében elkerülte egymást a két csapat, így annak is megvolt az esélye, hogy magyar döntőt rendezzenek a legrangosabb európai kupában. Azonban a négyes döntőben nem lett teljes magyar siker. Ugyanis a pénteki nyitómérkőzésen az UVSE kikapott az Olympiakosztól a budapesti Tüskeuszodában. A budapesti együttes hiába vezetett a meccs elején, hiszen mind az első, mind a második negyed 2-2-es döntetlenre végződött.  Az Olympiakosz a harmadik játékrészben büntetőből vette át a vezetést, de a negyed hajrájában már ismét az UVSÉ-nél volt az előny, hiszen az utolsó nyolc perc előtt 7-6-ra vezetett a magyar bajnok. Azonban a hajrában kipontozódott Keszthelyi Rita, és ezt nem bírta el a csapat. A görög együttes mindössze az utolsó negyedet nyerte meg, azt viszont két góllal, a meccs győztes találatát három perccel a vége előtt szerezte az Olympiakosz. Így az UVSE-nek maradt a bronzmeccs.   

 Női Euroliga, négyes döntő, Tüskeuszoda, elődöntő:
Olympiakosz (görög)-UVSE 9-8 (2-2, 2-2, 2-3, 3-1)
A magyar csapat góldobói: Rybanska, Keszthelyi, Peresztegi-Nagy, Baksa, Faragó, Telek, Antal, Parkes 1-1
            
A másik elődöntőben viszont a Dunaújváros ötméteresekkel 15-14-re nyert az orosz Dinamo Uralocska ellen. Az újvárosiak három góllal elléptek az első negyedben, az előnyüket aztán leadták a másodikban. A második félidő viszont fordított koreográfiát követett, hiszen az Uralocska nyerte két góllal a harmadik felvonást, az utolsóban viszont kiegyenlített a Dunaújváros. Jöhettek a büntetők, 12-12-es rendes játékidő után

A dunaújvárosiaknak az ötméteresekben már volt rutinjuk, hiszen a magyar bajnoki döntő második meccsét is így nyerték. Ezúttal is diadalmaskodtak. Vagyis bekerültek a fináléba. Ezzel pedig történetük során másodszor játszhatnak a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében. A 2002/03-as idényben a görög Glyfada együttesével találkoztak, de 6-4-es vereséget szenvedtek.    

 Női Euroliga, négyes döntő, Tüskeuszoda, elődöntők:
Dunaújváros-Dinamo Uralocska (orosz) 15-14 (5-2, 3-6, 1-3, 3-1, 3-2) - ötméteresekkel

a magyar csapat góldobói: Szilágyi 5, Horváth B. 3, Garda 2, Mahieu, Brezovszki

    A szombati program:
bronzmérkőzés: UVSE-Dinamo Uralocska 17.45
döntő: Dunaújváros-Olympiakosz 20.15

Fotó: MTI/Kovács Tamás