• 2021 06 13

Tóth Krisztián ezüst Antalyában

Második hely a Grand Slam-en

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ezüstérmet nyert a cselgáncsozók antalyai Grand Slam-viadalának szombati zárónapján.

Tóth Krisztián pályafutása huszonharmadik World Tour-érmét nyerte Törökországban, a második hely pedig azért is nagyon értékes, mert ezzel a kvaifikációs ranglistán a hetedikről a harmadik helyre ugrott előre, vagyis nagyot lépett azért, hogy kiemelt legyen az olimpián.

Tóth Krisztián Recep Ciment elleni ippon-győzelemmel kezdett, majd intésért járó aranyponttal nyert az üzbég Dzsandrejev és a cseh Klammert ellen is. Ezután vazarival győzött szintén a ráadásban Mihael Zgank ellen.

A döntő már nem hozott újabb sikert, hiszen a svéd Marcus Nyman ellen hiába indított akciót a ráadásban a magyar cselgáncsozó abból ellenfele dobta el.

A többi magyar közül Sáfrány Péter kikapott az algériai Abderrahman Benamaditól és kiesett. 

A 100 kilogrammos súlycsoportban Cirjenics Miklós először ipponnal győzött az elefántcsontparti Koffi Kreme Kobena ellen. Aztán az orosz Adam Adamjantól ipponnal kikapott. Ezzel pedig Cirjenics egyelőre kicsúszott a tokiói kvótás helyen állók közül. 

Grand Slam, Antalya, magyar eredmények: 
90 kg. 1. forduló: Sáfrány Péter–Abderrahman Benamadi (algériai) 0–7

2. forduló: Tóth Krisztián–Recep Cimen (török) 10–0

3. forduló: Tóth Krisztián–Sermuhamad Dzsandrejev (üzbég) aranyponttal, intéssel 10–0

Negyeddöntő: Tóth Krisztián–David Klammert (cseh) aranyponttal, intéssel 10–0.

Elődöntő: Tóth Krisztián–Mihael Zgank (török) aranyponttal 7–0

Döntő: Tóth Krisztián–Marcus Nyman (svéd) aranyponttal 0–7

100 kg. 1. forduló: Cirjenics Miklós–Koffi Kreme Kobena (elefántcsontparti) 10–0

2. forduló: Cirjenics Miklós–Adam Adamjan (orosz) 0–10