Az OSC Budapest együttese 10-7-re legyőzte hazai pályán a Vouliagmeni együttesét, a férfi vízilabda Euro Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A Szolnok pedig kiütéses sikert aratott Belgrádban.
A két magyar Euro Kupa résztvevő szerdán egymás ellen játszott döntetlent hazai medencében, szombaton már nemzetközi meccs várt a két csapatra. Varga Dániel vezetőedző együttesére a Vouliagmeni. Az egymás elleni mérleg is az OSC mellett szólt: hiszen eddig négyszer találkozott a két csapat, és mind a négyszer az OSC győzött. Majd szombaton ötödszörre is.
Hárai és Manhercz góljaival indult a meccs, 4-1-re vezetett a találkozó elején az OSC, a nagyszünetben pedig 7-2 állt az eredményjelzőn.
A harmadik játékrészben az OSC kettő, a vendégek három alkalommal dobtak gólt, és az utolsó negyedet is egy góllal nyerte a görög együttes, a meccset viszont hárommal az OSC. A visszavágót egy hét múlva rendezik.
Férfi Eurokupa, elődöntő, első mérkőzés: OSC-Vuliagmeni (görög) 10-7 (4-2, 3-0, 2-3, 1-2)
a magyar csapat gólszerzői: Erdélyi, Csacsovszky 2-2, Hárai, Manhercz, Bundschuh, Salamon, Burián, Tóth M. 1-1
A másik elődöntőben a Szolnoki Dózsa fölényes, 20-12-es győzelmet aratott a Crvena zvezda vendégeként. A Tisza-partiak ezzel gyakolrtilag eldöntőtték a továbbjutás kérdését, már a jövő heti visszavágón is a döntőre készülhetnek majd.
Férfi Eurokupa, elődöntő, első mérkőzés: Crvena zvezda (szerb)-Szolnoki Dózsa 12-20 (1-4, 5-6, 2-6, 4-4)
a magyar csapat gólszerzői: Schmolcz 4, Drasovic 3, Filipovic, Pijetlovic, Angyal, Konarik, Kovács 2-2, Teleki, Szeghalmi, Nagy Á. 1-1