• 2024 03 29

Döntetlen a Viharsarokban - továbbra is élen a Vasas

Az éllovasok döntetlenjei a másodosztályban

Az éllovas Vasas a 94. percben egyenlítve mentett pontot Soroksáron a labdarúgó NB II 35., szerdai fordulójában, de megtartotta így is az első helyét a tabellán.

Mivel a Debrecen gólgazdag találkozón pontot mentett Békéscsabán. Preisinger Sándor munkája lassan kezd beérni a Viharsarokban, hiszen a korábban az utánpótlás válogatottat a világbajnokságra vezető edző az idény közben vette át a lila-fehérek irányítását, ez pedig egy bravúrpont volt. Úgy főleg, hogy a 4-4-es végeredményt Dzsudzsák gólja állította be a 82. percben. Így a DVSC nem tudott visszaelőzni a tabellán, vagyis nem tudta kihasználni a Vasas botlását. 

Az angyalföldieknek Otigba Kenneth kiállítása miatt emberhátrányban sikerült 2-2-re menteniük az összecsapást a Soroksár ellen. De így is maradtak az élen 72 ponttal, a második 71 pontos Debreceni VSC előtt. A két ikszből a legtöbbet a Gyirmót profitálta, amely győzött Nyíregyházán, amivel már 69 pontos. Még három forduló van hátra a másodosztály küzdelmeiből.

Ahogy fent, úgy lent is nagy izgalmak következnek. A héten a vezetőedzőjétől Várhidi Pétertől közös megegyezéssel megváló, az előző idényben még élvonalbeli Kaposvári Rákóczi háromgólos vereséget szenvedett a már kiesett DEAC otthonában, így továbbra is a kieső zónában maradt. Jelen pillanatban a még kieső helyen álló Kazincbarcika és Kaposvár mellett még öt együttes hullhat ki a harmadosztályba: a Szentlőrinc, a Békéscsaba, a Dorog, a Siófok és a Csákvár közül még bárki búcsúzhat. Folytatás vasárnap.

Merkantil Bank Liga NB II, 35. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-Gyirmót FC Győr 0-1 (0-0)
WKW ETO FC Győr-Szolnoki MÁV FC 2-3 (0-2)
Kolorcity Kazincbarcika SC-BFC Siófok 0-1 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre-Debreceni VSC 4-4 (0-1)
Aqvital FC Csákvár-Budaörs 0-2 (0-1)
DEAC-Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (1-0)
Pécsi MFC-FC Ajka 0-1 (0-1)
Soroksár SC-Vasas FC 2-2 (1-1)
Dorogi FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-3 (1-1)
Szentlőrinc-Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)

Az élcsoport: 1. Vasas FC 72 pont, 2. Debreceni VSC 71, 3. Gyirmót FC Győr 69

(Fotó: DVSC)