• 2022 11 27

Kvóták nélküli Európa-bajnokság után

Fotó: MTSZ

Nem szerzett újabb kvótát a magyar tornász-válogatott a bázeli Európa-bajnokságon. Ahol a legjobb magyar helyezés egy hatodik volt a szerenkénti döntőkben.

A decemberi mersimi Európa-bajnokság sikere után azt remélték, hogy mindez lökést adhat majd a torna sportágnak, azonban a bázeli Eb-n ebből a lendületből nagyon kevés maradt. Hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi legjobb magyar tornász Kovács Zsófia sérülése miatt nem volt teljesértékű, de az ő szempontjából ez inkább csak felkészülési verseny volt az olimpiai előtt. 

A fontosabb a férfiak szereplése volt, ahol Mészáros Krisztofertől vártak egyéni összetettben olyan helyezést, amivel megszerezhette volna a indulási jogot az olimpiára, azonban ettől messze volt. Az egész csapatból az első felnőtt évében versenyző Balázs Krisztián szerepelt a legjobban, aki bejutott az egyéni összezett fináléjába, majd a nyolcadik lett nyújtón már a szerenkénti döntőkben. 

A hölgyek jobban állnak, hiszen Székely és Bácskai ott volt a összetett döntőben, igaz a mezőny második felében végeztek. Az ugrás döntőjébe pedig ketten is bejutottak.  Bácskay Csenge a hatodik, Péter Sára pedig a nyolcadik helyen végzett. Bácskay 13,649 ponttal zárt.  A selejtezőből nyolcadikként bekerült Péter Sára mindkét gyakorlatát elrontotta.

A tanulságok levonása persze várat magára, az viszont biztos, hogy Berki Krisztián visszavonulásával már nincs ernyő a sportág felett. Egy-egy kiugró eredmény pedig kevés ahhoz, hogy abból stabil olimpiai szereplés legyen. A következő olimpiáig pedig már csak három év van hátra. 


torna Európa-bajnokság, női ugrás:
1. Giulia Steingruber (Svájc) 14,824 pont
2. Jessica Gadirova (Nagy-Britannia) 14,466
3. Angelina Melnyikova (Oroszország) 14,416
...6. Bácskay Csenge 13,649
...8. Péter Sára 6,483

    férfi nyújtó: 
1. David Beljavszkij (Oroszország) 14,056 pont
2. Andreas Toba (Németország) 13,833
3. Adem Asil (Törökország) 13,766
...8. Balázs Krisztián 12,600