• 2024 04 20

Új időpontra várva - Kolbenheyer Zsuzsanna telefoninterjú

Fotók: Szűcs Attila/MJSZ

Ismét elhalasztották a kanadai "A" csoportos női jégkorong-világbajnokságot, amelyen története során először venne részt a magyar válogatott.

A nemzetközi szövetség szerdán este jelentette be, hogy az új-skóciai járványhelyzet miatt kockázatos lett volna megrendezni az eseményt Halifax és Truro városában május 6. és 16. között. "A cél az, hogy a koronavírus-járvány remélt javulásával nyáron meg tudják rendezni a tavalyról egyszer már elhalasztott világbajnokságot" - mondta el honlapunknak, Kolbenheyer Zsuzsanna, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség magyar elnökségi tagja.

"Szilárdan hittünk benne, hogy a kidolgozott egészségügyi óvintézkedések elegendőek lesznek arra, hogy megóvjuk a játékosokat, hivatalos személyeket, szurkolókat és minden résztvevőt Halifaxben és Truróban" - idézte az IIHF honlapja a szervezet elnökét. René Fasel hozzátette, el kellett fogadniuk a helyi kormányzat szerdai döntését a halasztásról.

A magyar válogatott csütörtökön utazott volna München érintésével Kanadába, ahol a cseh, a dán, a japán és a német együttessel mérkőzne. "A lányok keményen dolgoztak az egész szezonban, különösen az elmúlt másfél hétben, és sok mindent feláldoztak a világbajnoki felkészülésért" - fogalmazott a magyar szövetség (MJSZ) közleményében Lisa Haley szövetségi kapitánya.