• 2024 04 20

Bajnok lett a Ferencváros

Az Újpest legyőzésével biztosította be címvédését a Rebrov-csapat

Már két fordulóval ezelőtt biztossá válhatott volna a Fradi zsinórban harmadik bajnoki címe, ám a zöld-fehérek két döntetlent játszva halasztották az ünneplést. Egészen az Újpest elleni rangadóig...

A nagy múltra visszatekintő, ám egykor szebb napokat látott párharcban a legutóbbi öt alkalommal a Ferencváros gólt sem kapott az Újpest ellen, és ez a sorozat kedd este sem szakadt meg. Ugyan a lilák ezúttal a korábbiakhoz képest kedvezőbb előjelekkel várhatták a mérkőzést, hiszen az utóbbi időben feljavult formájuk a Magyar Kupa döntőjébe is bejuttata a csapatot, ám a Fradi nem sok esélyt adott a vendégeknek  amai estén. Fél óra alatt kétszer volt eredményes a hazai csapat, előbb Uzuni, majd Tokmac jóvoltából, ami gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az ujpestiek szervezetten játszva jobbára a védekezésre koncentráltak, gólszerzésre nem kínálkozott alkalmuk az első félidőben. Fordulás után a házigazdák kevésbé erőltették a gólszerzést, így az Újpest bátran támadott, ám gólt mégis a címvédő ért el, Uzuni büntetőből tette fel az i-re a pontot, ami a mérkőzést és egyben a teljes szezont illeti. Győzelmével ugyanis bebiztosította bajnoki címét a Ferencváros, tizennégy pontos előnye behozuhatatlan a hátralévő négy fodulóban. A zöld-fehérek zsinórban harmadik, összességében pedig a 32. alkalommal szerezték meg az aranyérmet.

OTP Bank Liga, 30. forduló:
Ferencvárosi TC-Újpest FC 3-0 (2-0)
Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Solymosi
gólszerzők: Uzuni (13., 77. - a másodikat 11-esből), Nguen (30.)
sárga lap: Lovrencsics (22.), Laidouni (39.), Civic (53.), illetve Pauljevic (7.), Onovo (17.), Boli (53.)

Ferencváros: Bogdán - Lovrencsics (Botka, a szünetben), Blazic, Mmaee, Civic - Sigér, Laidouni - Uzuni, Nguen, Zubkov - Boli (Somália, 71.)

Újpest: Banai - Kastrati, Kutrumpisz, Ristevski - Pauljevic (Simon, 61.), Mitrovic, Onovo, Croizet (Csongvai, 61.), Antonov - Tallo (Perosevic, 61.), Beridze

(Fotó: MTI)