• 2024 03 28

Bevezetik a draftot a nemzetközi úszóligában

Fotó: ISL

A Nemzetközi Úszóligában (ISL) bevezetik a draftot, az észak-amerikai profiligákból ismert játékosbörzét.

Az ISL pénteki sajtóközleménye szerint a draft elősegíti majd, hogy szorosabb verseny alakuljon ki a harmadik szezonban.
Az előző két idényben a csapatok egyéni megállapodások szerint igazolták le versenyzőiket, mostantól viszont a börze nyitva áll majd a világ minden úszója előtt, aki teljesíti a szintidőt. Az idei szezonban minden menedzser maximum 36 úszóból álló csapatot állíthat össze.
Hosszú Katinka által is szervezett ISL, augusztustól a harmadik szezonnal folytatódik, amelyben a tíz résztvevő együttes az alapszakasz során hat héten keresztül - akárcsak tavaly, a Duna Arénában - egy helyszínen méri össze erejét.

A rájátszás novemberben, a legjobb nyolc csapat részvételével zajlik majd, a négycsapatos nagydöntőt pedig decemberben rendezik meg.