• 2024 12 03

A DVTK nyerte a kiesési rangadót

Fotó: DVTK

A sereghajtó Diósgyőri VTK 2-1-re győzött a szintén kieső helyen álló Budafoki MTE vendégeként.

A DVTK megragadta az utolsó előtti esélyét, hiszen abban az esetben, hogyha nem nyer Budafokon, akkor szinte boritékolhatóan készülhetett volna a miskolci együttes a kiesésre. Nos a szlamaszál ugyan vékony volt, de a kezek erősek. Suljić pedig nyerőember lett. Az első félidő 18. percében megszerezte a vezetés, majd amikor a fordulás után a Budafok egyenlített ismét betalált. A Budafok egy kicsit magát is verte meg, hiszen ha a ziccerekből nemcsak Kovács szerez gólt, akkor a BMTE ideiglenesen elléphetett volna a kieső zónából. Így viszont nagy szívességet tett a ZTE-nek Csizmadia Csaba csapata. A tabellán így négy fordulóval a vége előtt 26 pontos és utolsó a DVTK, 29 pontos a Budafok még kiesőként. A Zalaegerszeg pedig 29 pontjával a forduló után is marad majd 10. Hiszen akármi történik a Honvéd 33 pontjával biztosan megelőzi majd. 

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Budafoki MTE-Diósgyőri VTK 1-2 (0-1)

Promontor utca, zárt kapus, v.: Berke
gólszerzők: Kovács D. (52.), illetve Suljic (18., 57.)
sárga lap: Jagodics (43.), Nikolic (91.), illetve Grozav (86.), Pikk (90.), Márkvárt (91.), Max (93.)

Budafoki MTE: Bese B. - Iharos (Huszti, 66.), Nikolic, Jagodics, Medgyes (Zeke, 25.) - Filkor (Kulcsár K., a szünetben), Oláh B. - Takács R. (Szabó M., 61.), Csonka, Skribek (Ihrig-Farkas, 66.) - Kovács D.

Diósgyőri VTK: Malenica - Polgár, Szűcs K., Soldo, Pikk - Grgic (Sesztakov, 87.), Max - Roshi (Karan, 87.), Suljic (Márkvárt, 68.), Grozav - Vanecek (Ivanovski, 79.)