• 2024 03 29

Kikapott a magyar válogatott a Három Nemzet Tornán

A mieink kapuvasig, az osztrákok egy gólig jutottak

Csütörtök este a fiatal kerettel felálló osztrákokkal mérkőzött meg a magyar férfi jégkorong-válogatott a budapesti Három Nemzet Tornának helyet adó Vasas Jégcentrumban.

A bajnoki szezon zárultával rögtön elkezdődött a válogatott felkészülése, így a mieink formában tudtak maradni, ami meg is látszott a mérkőzés elején, lendületes játékkal kezdett a hazai csapat. Több nagy helyzetet kialakított a magyar válogatott az első harmadban, ám Vas János üres kapus szituációban hibázott, Hári pedig a vasat találta el. A folytatásban mindkét csapat gyakorolhatta jócskán az emberhátrányos védekezést, azonban a csatárok nem tudták bevenni a jól védő hálóőrök kapuját. Aztán a második játékrész utolsó előtti percében váratlanul megszerezték a vendégek a vezetést egy kihagyott magyar fór után. A záróharmadban sokáig az adódott létszámhátrányos percek okozta problémák leküzdésére fordították energiáikat a magyarok, így nem tudtak az egyenlítésre koncentrálni. A mérkőzés utolsó perceiben volt erre lehetőségük, de ez nem sikerült. Egygólos vereség lett a vége, melyet a két szakvezető eképpen értékelt a szövetésg honlapjának: 

Sean Simpson, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya: Jó mérkőzést játszottunk annak ellenére, hogy nem sikerült nyerni. Okosan és fegyelmezetten játszottunk, mindkét kapus nagyszerűen védett a mai napon. Tetszett a hozzáállásunk és az utolsó harmadbeli játékunk is. A vereségnek nem örülök, de annak igen, hogy láttam a csapaton a fejlődést. Időre van szükség, hogy mindenki megszokja, megtanulja az új dolgokat,  a szisztémát és egymást is megszokjuk.

Roger Bader, az osztrák jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya: Mindkét csapat jó meccset játszott. Talán az első tíz percben nem voltunk elég agresszívek, de utána az történt a jégen, amit látni szerettem volna, s tudunk nyomást helyezni az ellenfelünkre. Hat-hét játékosnak ez volt az első válogatott meccse, köztük a kapusunknak, aki shutouttal hozta le a meccset, ez mindenképpen különleges.

Három Nemzet Torna, 1. nap:
Magyarország-Ausztria 0-1 (0-0, 0-1, 0-0)
gólszerző: Schnetzer (39.)

A mieink összeállítása: Rajna (Arany) – Stipsicz, Macaulay, Erdély, Hári, Terbócs – Szirányi, Szabó D., Papp, Bartalis, Magosi – Garát, Tóth G., Csányi, Galanisz, Tóth R. – Horváth, Pozsgai, Mihály, Révész, Vas, Szita.

A további program:
péntek: Ausztria-Fehéroroszország 17.00
szombat: Magyarország-Fehéroroszország 16.00

(Fotó: MJSZ)