Története első bajnoki aranyérmét szerezte meg a Pénzügyőr férfi röplabdacsapata, amely az Extraliga döntőjének keddi, negyedik összecsapásán harmadszor is legyőzte a Kaposvárt.
A fővárosiak legjobb eredménye a 2017-es és 2019-es ezüstérem volt.
Budapesti férficsapat legutóbb 1991-ben tudott bajnoki címet nyerni, akkor az Újpest diadalmaskodott.
A párharc első és második mérkőzésén - akárcsak a Magyar Kupa fináléjában - végig a Pénzügyőr akarata érvényesült, amely szombaton hazai pályán is szettelőnyben volt, így közel állt a bajnoki címhez. Ezt követően azonban a fővárosiak elkezdtek a korábbinál többet hibázni, a feljavuló Kaposvár pedig ezt kíméletlenül kihasználta és némi meglepetésre szépített. A PSE-nek az volt szezonbeli első bajnoki veresége.
A keddi, negyedik mérkőzésen a somogyiak ismét felvették a versenyt a Pénzügyőrrel, az első szett épp ezért végig szorosan alakult. A kaposváriaknál ehhez mindenki szinte egyformán tett hozzá, míg a budapestieket az átló Kovács Zoltán vitte a hátán. A hajrában a PSE-nek három szettlabdája volt, mielőtt a Fino az orosz Vitalij Melnyikov két ászával a maga javára fordította a játékrészt.
A második szett is fej fej melletti küzdelmet hozott, a hazaiak Melnyikov ponterős játékával a játékrész derekán három ponttal elhúztak. Pontatlanul röplabdázott a Jókay Zoltán edzette vendégcsapat, de feljavuló blokkteljesítményének köszönhetően a végjátékra így is utolérte riválisát, és ezúttal második szettlabdáját kihasználva egalizált.
A harmadik felvonást jobban kezdte a vendéglátó, de 6-6 után a PSE ritmust váltott, minden játékelemben feljavult, így a szett derekára magabiztos előnyt alakított ki. Az argentin Ruben Wolochin edző vezette hazai együttes nem tudott újítani, a vendégek magabiztos teljesítménnyel kerültek egy játszmára a bajnoki címtől.
A negyedik etapra összeszedte magát a Kaposvár, a feladó Keen Cameron minden társát igyekezett bevonni a támadásokba, így sokáig vezetett a házigazda. A vendégeknél Kovács mellett a két brazil, Reffatti da Costa és Pedro Luiz Santos egyre jobban játszott, vezérletükkel a PSE egyenlített, 20-19-nél a vezetést is átvette és többet nem is engedte ki a kezéből: Horváth Kristóf hosszúra szálló ütése után kezdődhetett a fővárosiak ünneplése.
A mérkőzés legjobbja Kovács volt, aki 25 pontig jutott. A korábban a Kaposvárral ötszörös bajnok játékos a mérkőzés után azt mondta, nagyon bízott abban, hogy le tudják zárni a párharcot, mert az ötödik mérkőzésre nem tudja, mennyi erejük maradt volna.
"Nagy teher esett le a vállunkról, nagyon örülök, hogy hatodszor is bajnok lehetek" - nyilatkozta Kovács, aki korábban centerként játszott, a Pénzügyőrben azonban feladóátló poszton számoltak vele.
A PSE a mostani idényben mindent vitt, ugyanis márciusban a Magyar Kupában is megvédte címét. Jókay Zoltán együttese a szezonban mindössze kétszer, az MK-elődöntő első, valamint a bajnoki finálé harmadik találkozóján kapott ki.
A korábban a Vasas női csapatával négyszeres bajnok Jókay - Bizik László, Havasi Gyula, Botos Ferenc, Nyári Sándor és Sasa Nedeljkovic után - a hatodik olyan edző, aki férfi és női bajnoki címet is tudott nyerni.
A tréner a találkozó után úgy fogalmazott, megtanulták a harmadik mérkőzésen kapott leckét, azt, hogy a Kaposvár annál sokkal jobb csapat, minthogy odaadja nekik az aranyérmet.
"Lépnünk kellett egy szintet, főleg, hogy ezen a mai találkozón minden megtörtént. Rengeteg fordulat volt, sokszor inkább nyugtatnom kellett a csapatot egy-egy időkérésnél, mintsem taktikai utasításokat adni" - mondta Jókay.
A szakember kijelentette, örül, hogy szép és eredményes röplabdát tudtak játszani az egész szezonban, kiemelve, hogy csapatában mindig volt egy játékos, aki akkor is vitte a többieket, amikor esetleg gödörben voltak.
A kaposváriakat edző Ruben Wolochin kiemelte, a csapatok támadási hatékonyságának különbsége döntött a PSE javára kedden, de így is büszke arra, hogy döntőt játszottak.
Férfi Extraliga, döntő, 4. mérkőzés: Fino Kaposvár-LV Sport Pénzügyőr SE 1-3 (26, -24, -19, -25)
a legeredményesebb játékosok: Melnyikov 17, Ujacsi 14, Makarov 13, illetve Kovács Z. 25, Pedro 17, Reffatti 11
A párharc végeredménye: 3-1 a Pénzügyőr javára.