• 2024 12 03

Magyar házidöntőt rendeznek a férfi vízilabda Eurokupában

Szolnok-OSC finálét rendeznek a második számú európai kupában

Magyar házidöntőre kerül sor a férfi vízilabda Eurokupában, miután a legjobb négy közül az OSC és a Szolnok is könnyedén, kettős győzelemmel jutott tovább.

A Szolnok esetében a belgrádi kiütéses siker után nem volt igazán kérdés a továbbjutó személye, de az OSC sem hagyta a véletlenre. Vagyis mind a két magyar együttes a visszavágón is győzött a második számú európai vízilabda kupában, így kettős sikerrel jutott be a döntőbe. 

A Szolnok az idegenbeli nyolc gólos győzelem után, hazai medencében héttel nyert, míg az OSC a második félidőben döntötte el a meccs sorsát Görögországban, így a két csapat akárcsak a hazai bajnokságban, itt is egymás ellen küzd majd a végső sikerért. 

A finálé első mérkőzését április 24-én rendezik, míg a visszavágóra május 8-án kerül sor. A második számú európai kupában korábban egyszer, 1997-ben rendeztek magyar döntőt, akkor az Újpest hódította el a trófeát a Ferencvárossal szemben.

Férfi Eurokupa, elődöntő, visszavágó: Szolnoki Dózsa-Crvena zvezda (szerb) 15-8 (4-1, 4-3, 2-2, 5-2)
a magyar csapat gólszerzői: Konarik 4, Angyal, Kovács, Pijetlovic, Drasovic 2-2, Filipovic, Teleki, Schmolcz 1-1
Továbbjutott: a Szolnok, kettős győzelemmel.

Vuliagmeni (görög)-OSC 9-11 (3-3, 2-2, 3-4, 1-2)
a magyar csapat gólszerzői: Burián, Erdélyi, Manhercz, Bundschuh 2-2, Dala, Hárai, Tóth M. 1-1
Továbbjutott: az OSC, kettős győzelemmel.