A magyar labdarúgó-válogatott a ciprusi és az ír csapattal játszik felkészülési mérkőzést a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.
A tervek szerint az OTP Bank Liga május 8-i befejezését követően egy héttel találkoznak a válogatott keret tagjai, a légiósok pedig a saját bajnokságuk végeztével csatlakoznak majd az összetartáshoz. Ezt követően május végén utazna el a csapat Ausztriába egyhetes edzőtáborozásra. A tervek szerint itt hirdeti ki a végleges keretét a szövetségi kapitány.
A június 2-i hazatérést követően két nappal Ciprus ellen játssza első felkészülési mérkőzését a csapat. A június 8-i ellenfél pedig Írország, amely az utolsó pillanatban maradt le az idei kontinenstornáról.
Mindkét mérkőzés helyszíne várhatóan az újpesti Szusza Ferenc Stadion lesz. A két ellenfél ragaszkodott a fővárosi helyszínhez, az Európa-bajnokság miatt több budapesti stadiont is lefoglalt az UEFA (edzések céljából) erre az időszakra. A tervezett kezdési időpont 20 óra.