• 2024 03 28

Elmarad az idei magyarországi kick-box Eb

Nem kockáztatnak

Lemondta a Magyar Kick-box Szakszövetség a sportág augusztusi utánpótlás Európa-bajnokságának megrendezését. A szervező bizottság javaslatára a szövetség elnöksége egyhangúlag határozott úgy, hogy elsősorban a koronavírus járvány jelenlegi helyzete és jövőbeni bizonytalanságai miatt mégsem vállalja a tervezett hazai rendezésű kontinensverseny lebonyolítását.

Több tényező is szerepet játszott abban, hogy lemondják a 18 éven aluliak kontinensviadalának a megrendezését. 

„Mindössze kilenc ország jelezte, hogy biztosan eljönne, és ezek nem is feltétlenül a legerősebb kick-box nemzetek voltak” – közölte Galambos Péter Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Közben pedig a szervezésnek abba a fázisába értünk, amikor már szerződéseket kellett volna kötnünk, és előlegeket fizetnünk, ugyanakkor nem láttuk, hogy biztosan és jelentősen pozitív irányba alakulhatna helyzet. Úgyhogy a versenyszervező bizottságban minden szempontot megvizsgálva arra jutottunk, hogy engedjük el az Eb-t. Fájó volt ezt kimondanunk, de az ésszerűség és az óvatosság ezt diktálta. Felelősséggel nem lehetett más döntést meghoznunk, hiszen fiatal emberek életével nem játszunk.”

Az elnök a versenyszervező bizottság javaslatát a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöksége elé terjesztette, amely azt egyhangúlag támogatta. Galambos Péter ezt követően tájékoztatta a döntésről a WAKO-t, valamint a sportért felelős államtitkárságot is.