• 2024 03 28

A ráadásban győzött az Újpest

Bese Balázs volt a Budafok legjobbja

Alsóházi rangadót játszott egymással az Újpest és a Budafok az OTP Bank Liga 24. fordulójában, amely a házigazda lila-fehérek győzelmével ért véget.

Mindkét csapat magára talált az elmúlt időszakban. Nem csak a bajnokságban vették sikerrel az előző fordulót a felek, de a MOL Magyar Kupa küzdelmeiben is állnak még, mégpedig nem is akármilyen sikerekkel jutva túl a nyolcaddöntőn, hiszen a Budafok Pakson, míg az Újpest Felcsúton vívta ki a továbbjutást. Kettejük megyeri úti összecsapásán is látszott, hogy egyenlő erők találkoztak, nem forogtak veszélyben a kapuk az első félidőben. Ennek ellenére megszerezhették volna a vezetést a hazaiak, ám Mitrovic büntetőt hibázott. A fordulás után is hasonló mederben folyt a játék egészen a 75. percig, amikor is a Budafok Kulcsár Kornél kiállítása okán emberhátrányba került. Ennek hatására az Újpest növelni tudta a nyomást a vendégek kapujára, melyet csak a vendégek 20 éves kapusának Bese Balázsnak bravúrjai óvtak meg a góltól. Ám a végtelenségig nem tudta őrizni az döntetlent a Budafok, a 90. percben egy távoli Mitrovic lövés Csongvai hátán irányt változtatva jutott a vendégek kapujába, sőt egy perccel később Perosevic is betalált, így biztosítva be a hazai győzelmet.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Újpest FC-Budafoki MTE 2-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Pintér
gólszerzők: Csongvai (90.), Perosevic (91.)
piros lap: Kulcsár K. (74.)
sárga lap: Kutrumpisz (16.), illetve Bese (14.)

Újpest: Banai - Kastrati, Kutrumpisz (Csongvai, 57.), Ristevski - Pauljevic (Bacsa, 82.), Mitrovic, Onovo (Bjelos, 92.), Croizet (Szakály P., 57.), Antonov - Beridze, Stieber Z. (Perosevic, 57.)

Budafok: Bese - Huszti A., Jagodics, Oláh, Zeke (Medgyes, a szünetben) - Csonka, Micsinai - Ihrig-Farkas (Margitics, 86.), Kovács D., Skribek (Szabó M., 56.) - Zsóri (Kulcsár K., 62.)

(Fotó: Budafoki MTE)