• 2024 05 08

Hírmaraton - 2021. 12. hét

Ami a vezető hírekből kimaradt

Ez történt még a magyar sportéletben a 12. héten.

Kosárlabda: Isztambulban rendezik a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjét, amelyben a Sopron Basket csapata is érdekelt.  A nemzetközi szövetség (FIBA) pénteki tájékoztatása szerint a török város 2016 óta először lesz házigazdája az eseménynek, amelyet április 16. és 18. között rendeznek.
    A négyes döntő első, pénteki napján az elődöntőben a Sopron a spanyol Salamanca együttesével találkozik, míg a házigazda Fenerbahce a legutóbbi két kiírás győztesével, a Jekatyerinburggal játszik.
   

Kézilabda: Csütörtökön sorsolják ki az idén nyárra halasztott tokiói olimpia férfi és női kézilabdatornájának csoportbeosztását. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) honlapjának pénteki híradása szerint a sorsolásra április 1-jén 10 órától kerül sor az IHF bázeli székházában.
    

    Az olimpiai női kézilabdatorna mezőnye és sorsolási kalapjai:
1. kalap: Hollandia, Spanyolország
2. kalap: Oroszország, Montenegró
3. kalap: Norvégia, Magyarország
4. kalap: Svédország, Japán
5. kalap: Franciaország, Koreai Köztársaság
6. kalap: Angola, Brazília

Vízilabda: Elkerülte egymást a női vízilabda Euroliga elődöntőjében az UVSE és a Dunaújváros. A budapesti Duna Arénában sorra kerülő négyes döntő első napján, április 30-án az UVSE a görög Olympiakosszal, a Dunaújváros pedig az orosz Dinamo Uralocskával találkozik.

Kosárlabda: A legutóbbi aranyérmes és bajnoki alapszakaszgyőztes Szolnoki Olajbányász az Alba Fehérvárral találkozik a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A nyolcas döntő első játéknapja április 7., az elődöntőket április 9-én vívják, a helyosztókra pedig április 11-én, vasárnap kerül sor, zárt kapuk mögött. A sorozat győztese hárommillió, az ezüstérmes 1,5 millió, a bronzérmes 900 ezer forintot vihet haza.
    

    Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa, Ludovika Aréna:
    április 7.:
    negyeddöntő:
Alba Fehérvár-Szolnoki Olajbányász 13.00 (1.)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - PVSK-VEOLIA 15.30 (2.)
DEAC - Naturtex-SZTE-Szedeák 18.00 (3.)
Atomerőmű SE-Egis Körmend 20.30 (4.)

    április 9., elődöntő:
1. negyeddöntő győztese-2. negyeddöntő győztese 15.00
3. negyeddöntő győztese-4. negyeddöntő győztese 17.45

    április 11., a 3. helyért 16.30, döntő 19.30

Sportdiplomácia: Szilágyi Anna a tavalyi budapesti vízilabda Európa-bajnokságon készült "Európa-bajnokok" című fényképével megnyerte a fiatal (30 év alatti) sportújságírók fotós kategóriáját a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség médiadíj-versenyében (AIPS Sport Media Award).

A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) tisztújító küldöttgyűlése újabb négy évre Simicskó Istvánt választotta meg a klub elnökének, Gergely Istvánt pedig ügyvezető elnöknek. A a keddi tisztújítást online rendezték meg, és azon a szavazásra jogosult 68 küldött közül 60 vett részt.
    

Kézilabda: Hetvenöt éves korában elhunyt Andorka Sándor korábbi kézilabda-játékvezető, sportdiplomata.  A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki gyászjelentése szerint Andorka röplabdában, labdarúgásban és kézilabdában egyaránt magas szinten tevékenykedett játékvezetőként, de az igazán nagy sikereket kézilabdában érte el. A Schóber Ottóval alkotott legendás párosuk idehaza 1981-től, nemzetközi színtéren pedig 1983-tól szerzett komoly hírnevet. Kettősük az évek során közel 450 NB I-es mérkőzést, tíz Magyar Kupa-döntőt, 297 nemzetközi találkozót dirigált, beleértve számos felnőtt és korosztályos világbajnokságot, illetve a barcelonai előolimpiát is. Andorkát a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetőjének tartják, aki később az MKSZ nemzetközi bizottságának elnöke volt, az európai szövetség (EHF) versenybizottságának tagjaként a játékvezetésért felelt, egyúttal a nemzetközi szövetség (IHF) játékvezetői testületének is tagja volt. Ezt követően az EHF versenybizottságában a klubversenyeket felügyelte, emellett az IHF lektoraként is tevékenykedett.

Kézilabda: Szigetszentmiklóson rendezik a férfi kézilabda Magyar Kupa áprilisi négyes döntőjét. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az elődöntőket április 11-én, a helyosztókat 12-én játsszák. A bajnoki címvédő Telekom Veszprém, a Veszprémi KKFT, a Balatonfüredi KSE és a címvédő MOL-Pick Szeged tagja a legjobb négy mezőnyének, az elődöntő sorsolására jövő hétfőn kerül sor.

Labdarúgás: Március végén jelenik meg Elbert Gábor könyve Jakabfi Zsanett kétszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgóról. Az Amiről még nem meséltem könyvsorozat harmadik kötete 176 oldalból és 22 fejezetből áll, 25 fényképet tartalmaz.  Jakabfi Zsanett, a német VfL Wolfsburg 31 éves támadójátékosa - akit Magyarországon tavaly kilencedszer választottak meg az év női labdarúgójának - január végén jelentette be, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. Az egyetlen Bajnokok Ligája-győztes magyar futballista 2007 és 2020 között 62 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, és 31 gólt szerzett.
   
  Kajak-kenu: A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szeptemberre halasztotta az eredetileg június 18-20-ra kiírt balatonfüredi SUP-világbajnokságot. A SUP-világbajnokság új időpontja szeptember 9-12., a helyszín változatlan.

 Úszás: Idén is megrendezik a Nemzetközi Úszóligát (ISL), amelyben a sportág legjobbjai csapatokban küzdenek egymással. Az ISL közleménye szerint az idei viadal három részből fog állni: augusztus végétől az alapszakasz során a tíz részt vevő együttes hat héten keresztül - akárcsak tavaly a Duna Arénában - egy helyszínen méri össze erejét, majd a rájátszás novemberben, a legjobb nyolc csapat részvételével zajlik, a négycsapatos nagydöntőt pedig decemberben rendezik meg. Az ISL előrehaladott tárgyalásokat folytat a helyszínekről, melyek között ázsiai, európai és észak-amerikai városok is szerepelnek.