• 2024 04 20

Olimpiai kvótát szerzett a magyar műkorcsolya páros

Chtchetinina Ioulia - Magyar Márk páros 14. lett a világbajnokságon

Történelmi tettet hajtott végre Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk, hiszen a magyar páros élete legjobbját korcsolyázva, a selejtezőhöz képest a kűrben előre lépve kiharcolta az olimpiai indulást.

A bűvös tizenhat. Ezt kellett elérni a magyar duónak a kűr során, hogy előre tudjon lépni, hiszen Stockholmban ennyi helyet oszottak ki a 2020-es olimpiára. Illetve mivel az oroszok három párossal is érkeztek a 17. hely is kvótát érhetett. Nos a félig honosított duó parádésan korcsolyázott és végül 14. lett, vagyis megszerezte a repülőjegyet Pekingbe.

A selejtezőből először bejutottak a fináléba és ugyan ott elégedetlenek voltak a teljesítményükkel, mindez a döntőről már nem mondható el. Hiszen saját elmondásuk szerint életük kűrjét futották. Ezzel pedig a 13. helyet szerezték meg a kűrben, összesítésben pedig a szerdai naphoz képest négy helyet előrelépve a 14.-nek futottak be. 

Leírhatatlan az az öröm, megkönnyebbülés, meghatottság, amit a program végén éreztünk, de az is, amikor később megláttuk, hogy 14.-ek leszünk. Reálisan ez a legjobb helyezés, amelyet elérhettünk ebben a mezőnyben – mondta Ioulia a hunskate.hu oldalnak – Sokat küszködtünk az utóbbi időben, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a helyzetben így tudtunk teljesíteni. Az ilyen pillanatokért csináljuk ezt az egészet. Mindig emlékezni fogok erre az estére.

A magyar páros csütörtöki produkciójára 106,66 pontot kapott, ami hárommal több, mint eddigi legjobbja. Ez pedig a legjobb szereplésük is a tavalyi Európa-bajnoki 10. hely után. 

A győzelmet az orosz Anasztaszija Misina, Alekszandr Galljamov kettős szerzete meg.
    

    Páros, világbajnok: Anasztaszija Misina, Alekszandr Galljamov (orosz) 227,59 pont
2. Szuj Ven-csing, Han Cung (kínai) 225,71
3. Alekszandra Bojkova, Dmitrij Kozlovszkij (orosz) 217,63
...14. Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk 157,87

Ugyanez a bravúr egyelőre nem sikerült a női mezőnyben Láng Júliának, aki Stockholmban, aki 30. lett a selejtezőben, így nem szerzett olimpiai kvótát. A felnőtt világversenyen most debütáló Láng 54,20 pontot kapott a produkciójára, így 3,5 ponttal maradt le a kűrbe jutást jelentő 24. helyezettől.
    
    női rövidprogram:
1. Anna Scserbakova (orosz) 81,00 pont
2. Kihira Rika (japán) 79,08
3. Elizaveta Tuktamiseva (orosz) 78,86
...30. Láng Júlia 54,20

Egyelőre a magyar jágtáncosok sem jutottak olimpiai indulási joghoz, hiszen a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám kettős a  23. helyen végzett a jégtáncosok ritmustáncában. Ebben a számban 19 indulási jogot osztanak ki a 2022-es, pekingi téli olimpiára, a kűrjét pedig 20 páros mutathatja be szombaton. A magyarok a teljesítményükre 62,78 pontot kaptak, a huszadikként még éppen továbbjutó ukrán duó pedig 66,54-et.
    
    jégtánc, állás a ritmustánc után:
    ---------------------------------
1. Viktorija Szinicina, Nyikita Kacalapov (orosz) 88,15 pont
2. Madison Hubbell, Zachary Donohue (amerikai) 86,05
3. Madison Chock, Evan Bates (amerikai) 85,15
...23. Yanovskaya Anna, Lukács Ádám 62,78