• 2024 04 16

Milák, Milák, Milák

Ezúttal olimpiai A-szintet úszott a világbajnok

Milák Kristóf országos csúccsal, tokiói A-szintes idővel nyert 100 méter gyorson az úszók olimpiai kvalifikációs országos bajnokságának pénteki döntőjében.

Milák Kristóf pénteken 100 gyorson parádézott a Duna Arénában, hiszen 48.00 másodperces idejével új országos csúcsot állított fel, ami nemcsak a győzelemhez volt elég, hanem az olimpiai A-szinthez is. Ezúttal tehát nem Németh Nándor úszott országos csúcsott, hiszen ő 48.17-tel lett második. A győzelme után Milák a MÚSZ honlapjának így nyilatkozott:  „Gondoltam, egy 22.5-tel bekezdek, mint ahogy a váltóban is tettem, ehhez képest ez a 23.06 elég lassú kezdés… Tisztában voltam azzal, hogy az úszósebességem mindenkinél jobb, azaz a rajtra és a fordulóra kellett nagyon koncentrálnom, hogy jól sikerüljön. Így most elsőre azt mondom, hogy jó lett, bár kívülről én nem láttam, hogy úszok… 48.00 – kicsit csalódott vagyok, mert jobbat akartam úszni, szerettem volna én lenni az első magyar, aki 47-el kezdődő időt úszik 100 gyorson! Kétszázon a váltóban nagyon jót úsztam, szeretnék egyéniben is 44-el kezdődő időt jönni reggel is!”

A férfi 400 vegyesen nem történt meglepetés, annak ellenére, hogy itt öt olimpiai A-szintes állt rajtkőre. Ám a Gyurta Gergely, Kós Hubert, Holló Balázs hármas ezúttal sem tudta megszorítani a két legjobbat, Verrasztó Dávidot és Bernek Pétert, a bajnoki cím pedig vb-ezüstérmesé lett, akárcsak az elmúlt években és a Verrasztó Dávid-Bernek Péter páros megőrizte olimpiai kvótáját,

A hölgyeknél Hosszú Katinka simán nyert ezen a számon, bár az időeredménye még koránt sincs a topon. 200 mellen Horváth Dávid és Békési Eszter ért elsőként a célba, 200 háton Telegdy Ádám és Burián Kata győzött, a női 100 gyors döntőjében Gyurinovics Fanni diadalmaskodott. 

 A váltóknál a pénteket a BVSC 2-1-re hozta a Győrrel szemben – a zuglóiak a férfi 4x100-as húzták be relatíve biztosan, míg a győriek a hölgyek között nyertek, ugyanakkor a BVSC a mixed vegyesváltóban is szerzett egy aranyat, így az országos bajnokságok utolérhetetlen éremhalmozója, Cseh László megszerezte 111. nagypályás bajnoki címét is.

 Úszó országos bajnokság, pénteki eredmények: 

férfiak:
400 m vegyes:
1. Verrasztó Dávid (FTC) 4:13.57 perc
2. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 4:14.70
3. Sós Dániel (Vasas SC) 4:16.91
200 m mell:
1. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:13.05 perc
2. Kutasi Máté (Vasas SC) 2:14.04
3. Török Dominik Márk (FTC) 2:15.04
100 m gyors:
1. Milák Kristóf (Budapesti Honvéd SE) 48.00 másodperc
2. Németh Nándor (BVSC-Zugló) 48.17
3. Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 49.08
200 m hát:
1. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:57.90 perc
2. Kovács Benedek Bendegúz (BVSC-Zugló) 1:59.20
3. Jászó Ádám (Pécsi Sport Nonprof.) 1:59.76
4x100 m gyorsváltó:
1. BVSC-Zugló (Bohus Richárd, Sződi Zsolt, Pap Bálint, Németh Nándor) 3:20.54 perc
2. Győri Úszó SE 3:22.32
3. Egri Úszó Klub 3:27.03

nők:
400 m vegyes:
1. Hosszú Katinka (Iron Swim SE) 4:42.25 perc
2. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 4:48.93
3. Csulák Lia (Érdi Vizisport Kft.) 4:50.46
200 m mell:
1. Békési Eszter (Egri Úszó Klub) 2:28.19 perc
2. Kalmár Alíz (Szombathelyi SK SI) 2:31.49
3. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:31.85
100 m gyors:
1. Gyurinovics Fanni (Vasas SC) 55.56 másodperc
2. Senánszky Petra (Debreceni Sportc. SI) 55.68
3. Ugrai Panna (HÓD Úszó SE) 55.93
200 m hát:
1. Burián Katalin (BVSC-Zugló) 2:08.81 perc
2. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 2:10.03
3. Nyirádi Réka (UTE) 2:11.16
4x100 m gyorsváltó:
1. Győri Úszó SE (Pózvai Kiara, Kovács Réna, Safrankó Sára, Sebestyén Dalma) 3:47.99 perc
2. Szegedi Úszó Egylet 3:49.09
3. HÓD Úszó SE 3:51.12
4x100 m vegyes vegyesváltó:
1. BVSC-Zugló (Nahalka Regina, Takács Tamás, Cseh László, Elekes Tamara) 3:57.93 perc
2. Budafóka XXII. SE 3:58.87
3. Győri Úszó SE. 3:59.48