• 2024 12 03

Idegenben növelte előnyét a Pénzügyőr

Biztos siker másodjára

A férfi Extraliga elődöntőjének második mérkőzését játszotta le a Vegyász és a Pénzügyőr. A fővárosiak az első ötszettes sikerük után idegenben magabiztosan, három szettben diadalmaskodtak.

A harmadik összecsapást pénteken rendezik a fővárosban, a másik ágon a Kaposvár és a MAFC 1-1-re áll, a harmadik találkozót csütörtökön vívják.
A két együttes - amely a Magyar Kupa elődöntőjében is összecsapott - bajnoki elődöntőjének első mérkőzésén a Kazincbarcika közel volt a meglepetéshez, ugyanis 2-0-ra vezetett a fővárosiak otthonában, Jókay Zoltán vezetőedző együttese azonban fordítani tudott.
A PSE-nek nem lehettek kellemes emlékei Kazincbarcikáról, mivel az MK-elődöntőben a borsodiak 3-1-re győztek, igaz, a visszavágón a Pénzügyőr 3-0-ra nyert, majd aranyszettel bejutott a fináléba. A Magyar Kupa-győztes budapestiek akkor szenvedték el szezonbeli egyetlen vereségüket.
A keddi összecsapás a vártnál rövidebb ideig, mindössze 1 óra 20 percig tartott, ugyanis a Pénzügyőr - Kovács Zoltán, illetve a két brazil, Willian Reffatti Da Costa és Pedro Luiz Da Silva Santos vezérletével - három játszmában nyert.
A párharcok az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak.

Férfi Extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés:
Vegyész RC Kazincbarcika-LV Sport Pénzügyőr SE 0-3 (-10, -22, -17)
a legeredményesebb játékosok: Juhász P. 9, Mihalj 8, illetve Kovács, Da Costa 12-12, Da Silva 11