• 2024 12 03

Ismét Rubljov győzött

A negyeddöntőben búcsúzott Fucsovics Dubajban

Negyedik mérkőzését már elvesztette Fucsovics Márton dubai ATP500-as teniszversenyen. A második kiemelt Andrej Rubljov két játszmában bizonyult jobbnak a magyar teniszezőnél.

Fucsovics három háromjátszmás mérkőzéssel a lábában és a kezében érkezett meg a dubaji Duty Free Open legjobb nyolc teniszezője közé, míg ellenfele mindössze négy szettet és kevesebb, mint két és fél órát töltött pályán az Egyesült Arab Emirátusok legrangosabb versenyén. Az első játékrészben sokáig még nem volt nyoma annak, hogy Marci megterhelő sorozaton van túl, tartotta a lépést a világranglista nyolcadikjával szemben. 5-5-ig viszonylag simán jutottak el a felek, majd az orosz szerzett előnyt, és a magyarnak a szettben maradásért kellett adogatnia. Megremegett azonban Fucsovics keze és utolsó adogatásakor kettőshibát vétve "adta oda" az első szettet Rubljovnak. Ez volt a fordulópont, itt jutott el Marci arra apontra, ahol a fáradság vette át az uralmat a játéka felett. A második szettben 0-1-nél még egyenlíteni tudott, de szerva-game-jében négy kettőshibát ütött, és három break-labdát kellett hárítania. A korábban magabiztosan beütött pontok egyre többször szálltak hosszúra vagy szélesre, így a magyar nem tudott jelentős ellenállást kifejteni a folytatásban a pillanatnyilag a mezőnyben a legjobb formát mutató klasszis ellen. 

Dubai Duty Free Tennis Championship ATP500 tenisztorna, Dubaj, Egyesült Arab Emirátusok, negyeddöntő:
Andrej Rubljov (orosz, ATP 8.) - Fucsovics Márton (44.) 7:5, 6:2  

(Fotó: AFP)