• 2024 03 29

Fucsovics nyolcaddöntős Dubajban

Top20-as játékost vert a magyar teniszező

ucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott a dubaji keménypályás férfi tenisztorna keddi játéknapján miután három szettben legyőzte a spanyol Pablo Carreno Bustát.

Fucsovics egyre feljebb jut minden tekintetben. Hiszen a világranglistán hétfőn 44. volt a magyar teniszező, de ennél egy hellyel előrébb lesz a következő ranglistán, vagyis legalább egy hellyel. Hiszen Dubajban már a második fordulón is túljutott. Nem is akárhogyan hiszen Pablo Carreno Busta az első 20-ban van az aktuális ATP-rangsorban, egészen pontosan 15. A spanyol teniszező elleni meccs pedig korántsem kezdődött úgy Fucsovics számára, mint egy álom. Az első szettet ugyanis rövidítésben elbukta, majd a második játszmában már 3-1-es hátrányban volt. Innen kapaszkodott vissza. Nyerte meg a második felvonást, ami után Carrano Bustát áplták is. Az utolsó szettre pedig ez rá is nyomta a bélyegét, hiszen ezt Fucsovics már nagyon könnyendén nyerte. 2 óra 20 perc alatt hozta a mérkőzést is, a harmadik fordulóban pedig a szerb Dusan Lajovic (26.) vár rá. Múlt héten Dohában Fucsovics egyébként már legyőzte aktuális vetélytársát. 


Dubai Duty Free Tennis Championship ATP500 tenisztorna, Dubaj, Egyesült Arab Emirátusok, (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton (ATP 44.)-Pablo Carreno Busta (spanyol, 15.) 6:7 (5-7), 6:3, 6:2