• 2024 05 28

A MAC Budapest nyerte a női bajnoki döntőt

Trónfosztás a női jégkorong bajnokságban

A MAC összesítésben 2-1-re nyerte az OB I-es finálét a KMH Budapest ellen.

A döntő első meccsét kedden rendezték a Tüskesátorban. Amelyen kétszer is vezetett a MAC, de fordított a KMH. A meccs hajrájában Gasparics Fanni egyenlített, majd a 3-3-as rendes játékidő után, a szétlövés hozott csak döntést, ahol Odnoga Lotti talált be, így a MAC nyert.

Szerdán a Kisstadionban visszavágott a KMH, amely nagyon biztosan nyert 5-1-re. Így a harmadik meccsre maradt a döntés, amelyet ismét a Kistadionban rendeztek pénteken este. 

Itt a KMH az első harmadban Huszák Alexandra és Szamosfalvi Petra góljával vezetett, majd Gasparics szépített. A második felvonás elején egy percen belül két gólt lőtt a KMH, így már 4-1-es volt az előnye. A MAC aztán ekkor megrázta magát, hiszen a kék mezesek feljöttek 4-3-ra, ekkor azonban a KMH ismét két gólosra növelte a különbséget. A hajrában viszotn Gasparics eljutott a mesterhármasig, a meccs pedig 5-5-ig, így jöhetett a hosszabbítás, majd ismét a büntetők.

A rávezetések első három körében senki sem talált be, majd Pázmándi Zsófia és Confidenti is. Következett ismét Pázmándi a túoldalon pedig Dabasi Réka. A nyolcadik párban aztán Gasparics eredményes volt, Williams viszont nem, így a MAC Budaepst lett a bajnok. 

A KMH Budapest 2015 óta egymás után hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, most ez a széria megszakadt, az aranyérmek Kis András vezetőedző és játékosai nyakába kerültek.

(Fotó: MJSZ)