• 2024 04 16

Az FTC ismét legyőzte a norvég bajnokot a kézilabda BL-ben

A továbbjutás zsebben, a negyeddöntő messze

A Ferencváros 31-26-ra legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójából hétfőre halasztott mérkőzésen.

A norvég bajnok a koronavírus miatt elhalasztott meccsei miatt komoly két hetes túrába vágott bele, hiszen a csapatnak be kellett pótolni jónéhány meccsét, ráadásul úgy, hogy ezeket a szigorú norvég karanténszabályok miatt nem teheti meg hazai pályán. Így szombat után hétfőn is összecsapott a Vipers az FTC-vel, ezúttal is az Elek Arénában. Hivatalosan azonban ezen a találkozón a norvég együttes volt a pályaválasztó. 

A Fradi már biztosan ott lesz a play-offban, azonban ahhoz, hogy rögtön negyeddöntős lehessen, az utolsó két meccsét mindenképpen meg kell nyernie. Ezek közül az elsőn sikerült is. 

Szombaton kettő, hétfőn öt góllal győzött ugyanis az FTC, amely hivatalosan a második fordulóból elhalasztott meccsen diadalmaskodott. A Fradiból Bíró és Csiszár-Szekeres, a vendégektől Silje és Heidi Löke hiányzott. A zöld-fehérek egy hat-hármas etappal kezdtek, amelyet egy nyolc perces norvég gólcsend követett. Csendből nemcsak a nézőtéren volt ezután, hiszen a hazaiak is tudtak hibázni, nem is keveset, így a szünetben csak négy góllal, 15-11-re vezettek. 

A fordulás után a Fradi gyorsan el akarta dönteni a találkozót, ami sikerült is. Ezúttal nemcsak a végjátékban volt jó Eleg Gábor csapata, hiszen 20-13-ra vezettek már Kovacsicsék. A magyar irányító egyébként a meccs legjobbja volt 10 góljával. A Fradi ugyan négy büntetőt is kihagyott, de végül magabiztosan szerezte meg a győzelmet, amivel jelen pillanatban a csoport második helyén áll. 

A Ferencváros így nyolc sikerrel és öt vereséggel áll és szombaton az orosz Rosztov-Don otthonában zárja a BL csoportkörét. Az orosz együttesnek hárommal kevesebb meccse van, tehát az FTC csak egy idegenbeli győzelemmel tarthatja meg azt a helyet. Igaz az a siker már hatalmas bravúr lenne,

Eredmény, csoportkör, a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés, A csoport:
Vipers Kristiansand (norvég) - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-31 (11-15)
lövések/gólok: 42/26, illetve 52/31
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 7/3
kiállítások: 10, illetve 4 perc