• 2024 04 16

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a Paks a Budafok ellen

Az újonc Budafok maradt kiesőhelyen

A Paks saját stadionjában 4-1-re legyőzte a Budafokot vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.

A hazai csapat magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, ezzel az előző kör utáni állapothoz képest kettőt előre lépve a negyedik helyre jött fel.
A vendégek ugyanakkor utolsó előttiek, azaz jelenleg kieső pozícióban vannak.

Nagy iramot diktált a mérkőzés elején a Paks, és egy gyors akció végén született öngóllal hamar meg is szerezte a vezetést. Ezután is kapuja előtt tartotta a Budafokot, percekre beszorította ellenfelét. Később némi lélegzethez jutott a vendégcsapat, de továbbra is folyamatosan támadásban maradt a hazai együttes, aminek meg is lett az eredménye. Amikor a Budafok rövid szakaszokra meg tudta tartani a labdát, a Paks letámadott, így a vendégeknek nem sok lehetőségük volt gólhelyzet kialakítására. A játékrész vége felé kicsit csökkent a Paks fölénye, de alapvetően nem változott a helyzet.
A második félidőre hármat cserélt Csizmadia Csaba, a budafokiak vezetőedzője, csapata pedig jóval bátrabban futballozott, mint addig. Komoly gólszerzési lehetősége is adódott, mégis csakhamar megpecsételődött a sorsa, mert a hazaiak büntetőből növelni tudták az előnyüket. A vendégek a mérkőzés második felére jelentősen feljavultak, szépíteniük is sikerült, sőt a vége felé többször veszélyeztettek, a ráadásban mégis nőtt a különbség.
Mozgalmas mérkőzést hozott össze a két, kizárólag magyar játékosokkal kezdő csapat, a vendégeknek az első félidőben mutatott gyenge teljesítményük miatt kevés esélyük volt a pontszerzésre.

OTP Bank Liga, 20. forduló: Paksi FC-Budafoki MTE 4-1 (2-0)

Paks, zárt kapus, v.: Pillók
gólszerzők: Jagodics (3., öngól), Szabó J. (19.), Hahn (55., 11-esből), Szendrei (92.), illetve Takács (62.)
sárga lap: Tamás O. (32.), Lenzsér (58.), illetve Jagodics (59.), Medgyes (66.)

Paks: Hegedűs - Tamás O., Böde, Lenzsér - Osváth, Bognár I., Bertus (Bognár D., 88.), Szabó J. - Hahn (Szendrei, 88.), Ádám (Szakály, 66.), Nagy R. (Sajbán, 69.)

Budafok: Póser - Margitics (Huszti A., 64.), Jagodics, Oláh, Zeke (Medgyes, a szünetben) - Filkor (Romic, a szünetben), Csonka - Ihrig-Farkas (Takács, a szünetben), Kovács D., Szabó M. - Zsóri