• 2024 03 29

A PAFC először győzte le a ZTE-t

A PAFC bejelentkezett az ezüstéremért

A Puskás Akadémia 2-1-re győzött Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A felcsútiak sikerükkel feljöttek a második helyre és már négy kör óta veretlenek, míg a zalaiak sorozatban ötödik bajnoki meccsükön maradtak nyeretlenek.
A Puskás Akadémia története során először győzte le a ZTE-t az élvonalban, a korábbi négy találkozón mindössze egy pontot szerzett.

 

Zalaegerszegi lehetőséggel indult a találkozó, néhány percig még lendületesebbnek tűnt a hazai csapat, de tíz perc után kiegyenlítődött a játék. A kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az iramra ugyan nem lehetett panasz, de rengeteg hiba csúszott a játékba, emiatt nem futottak végig az akciók.
A második félidőben a felcsútiak első akciójukból megszerezték a vezetést azt követően, hogy Slagveer sokadjára került a hazai védelem mögé a jobb oldalon. A góltól felélénkült a hátrányban lévő ZTE, amely szűk negyedóra alatt egyenlített is. A kék-fehérek lendületben maradtak, a hajrá kezdetén mégis a vendégek kerültek ismét előnybe, mert bár Knezevic kihagyta a büntetőjét, de a kipattanót már értékesítette. A hazaiak kitámadtak, egyszer csak a keresztléc mentette meg a PAFC csapatát, amelynek ugyanakkor szintén voltak lehetőségei gyors ellentámadások végén, de újabb gól már nem született.

OTP Bank Liga, 20. forduló: ZTE FC-Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0)

Zalaegerszeg, zárt kapus, v.: Karakó
gólszerzők: Lesjak (57.), illetve Knezevic (46., 82.)
piros lap: Bobál D. (90.)
sárga lap: Bobál D. (36., 90.), Könyves (71.), Favorov (76.), illetve Slagveer (44.)

ZTE FC: Gyurján - Lesjak, Szépe, Bobál D. - Szánthó (Szalay, 88.), Gergényi (Favorov, a szünetben), Sankovic (Koszta, 88.), Tajti, Bedi - Könyves, Futács (Zimonyi, 59.)

Puskás Akadémia FC: Tóth B. - Szolnoki, Joao Nunes, Spandler, Nagy Zs. - Kiss T., Plsek (Komáromi, 84.) - Slagveer (Corbu, 84.), Knezevic (Meissner, 88.), Urblik (van Nieff, 71.) - Mance (Baluta, 71.)