• 2024 03 29

Sima Fradi-győzelem a derbin

Kieső helyen az Újpest

A címvédő és éllovas Ferencváros magabiztosan, 4-0-ra nyert Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának szerdai játéknapján. A vesztes házigazdák kieső helyre kerültek a tabellán.

Megkopott patinája ellenére a derbi az derbi, mindkét csapat nagy várakozással tekintett a mérkőzés elé. Az Újpest megszervezte a védekezését a támadásra nem nagyon maradt ereje, a Fradi pedig kezdetben meglehetósen pontatlanul játszott. Rebrov mester is nyugtalan volt a pálya mellett ettől, addig a pillanatig, mígnem csapata némileg váratlanul első valamire való helyzetéből megszerezte a vezetést. A békésen csordogáló első félidőben ennél több nem történt. A második félidő viszont egy öngóllal kezdődött, Tallo ért bele szerencsétlenül egy szögletből kapu elé szálló labdába. Kétgólos hátrányuk ellenére sem adták fel a hazaiak, ám erőtlen próbálkozásaik nem kecsegtedtek eredménnyel. Uzuni negyed órával a mérkőzés vége előtt esett góljáig ez így volt, azonban a Fradi harmadik találata hitehagyottá tette a lila-fehéreket, majd Vécsei bevitte a kegyelemdöfést az utolsó percben. Továbbra is mély az újpesti gödör, a lila-fehérek idei mérlege háromból három vereség 2-12-es gólaránnyal, ami kieső pozícióba taszította a jobb napokat látott csapatot. A címvédő azonban győzelmével tovább növelte előnyét a tabellán, így már tizenhárom ponttal vezet a MOL Fehérvár előtt. 

Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-4 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Iványi
gólszerzők: Isael (24.), Tallo (47. - öngól), Uzuni (76.), Vécsei (90.)
sárga lap: Kutrumpisz (5.), Tallo (25.), Kastrati (80.)

Újpest: Banai - Pauljevic (Kastrati, 71.), Kutrumpisz, Baosic, Antonov (Katona, 89.) - Simon (Mucsányi, 62.), Csongvai, Mitrovic (Szakály P., 62.), Onovo, Stieber Z. (Beridze, 62.) - Tallo

Ferencváros: Dibusz - Wingo (Lovrencsics, 74.), Blazic, Botka, Heister (Civic, 80.) - Haratin, Somália (Vécsei, 80.) - Isael (Boli, 74.), Nguen, Uzuni - Baturina (Sigér, 64.)

(Fotó: fradi.hu)