• 2024 04 20

Nem bírt egymással a Honvéd és a Paks

A Honvéd továbbra is csak egyszer tudott győzni hazai pályán

Szezonbeli második mérkőzésén is döntetlent játszott egymással a Budapest Honvéd és a Paksi FC az OTP Bank Liga 19. fordulójában.

A Honvéd hazai pályán utolsó a bajnokságban, ugyanakkor az elmúlt három otthoni fellépésén az eddigi hét pontjából ötöt szerzett. A Paks sem túl acélos idegenben, mindössze tizedik, de hogy jó formában van azt jelzi az elmúlt fordulóban Zalaegerszegen rúgott négy gólja. Kettejük októberi mérkőzésén nem született gól. Aktuális összecsapásukon a hazaiak kezdtek nagyobb lendülettel, rendre eljutottak beadásig, ám azok ritkán mentek emberhez, elvétve kecsegtettek helyzet kialakulásának reményével. A kontrákra berendezkedett Paks azonban ziccert rontott, illetve dicsérjük Tujvelt, aki nagyot mentett a Bognár bombája után ajtó-ablak helyzetbe került Nagy lövésénél. Maradt a 0-0, és ezzel a harmadik félidő is letelt gól nélkül a két csapat idei találkozóin. Nem tartott sokáig azonban a gólcsend a fordulás után. Még öt perc sem telt el a második negyvenötből, amikor a Paks szerezte meg a vezetést közvetlen közelről egy formás akció végén. Újabb öt perc és jött az egyenlítés, Balogh révén. A Honvéd csatára az elmúlt öt bajnokiján harmadik gólját szerezte. Egyenlítése után támadásban maradt a hazai csapat az időközben Papp Kristóf kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott Paks ellen - a vendégek középpályása öt perc alatt gyűjtötte be a két sárga lapot -, de nem tudta feltörni ellenfele védelmét, így pontot szerzett ugyan, de továbbra is egyetlen győzelme van hazai pályán.

Budapest Honvéd FC-Paksi FC 1-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Antal
gólszerzők: Balogh N. (55.), illetve Ádám (49.)
sárga lap: Kamber (75.), illetve Papp (62., 66.)
piros lap: Papp (66.)

Budapest Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Bardea - Bocskay (Gale, 75.) - Lovric (Nagy D., a szünetben), Szendrei, Gazdag, Tamás K. (Zsótér, 75.) - Bőle (Traore, 67.), Balogh N.

Paks: Hegedűs - Lorentz, Gévay, Tamás O., Szabó J. - Kulcsár D., Papp, Bognár I. (Bognár D., 64.), Bertus (Osváth, 79.) - Nagy R. (Hahn, 64., Lenzsér, 91.), Ádám (Sajbán, 64.)

(Fotó: paksifc.hu)