• 2024 04 18

A Győr nyerte a rangadót

A szünetben még döntetlen volt

A címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán 33-27-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda NB I szerdai rangadóján.

A hazaiak keretéből Eduarda Amorim vádlisérülés, Puhalák Szidónia betegség miatt hiányzott. A brazil világbajnoknak négy-öt mérkőzést kell kihagynia. A vendégeknél Bíró Blanka és Csiszár-Szekeres Klára nem játszhatott, utóbbit ujjműtét miatt hosszabb időre elveszítette csapata.
Mindkét oldalon több hiba tarkította a játékot a meccs elején, és mivel a Ferencváros rontott többet, 6-3-as hátrányba került. Sok volt az eladott labda, és ezt a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő ETO rendre gyors gólokkal használta ki. A vendégek trénere, Elek Gábor időt kért, és a többi között azt tette szóvá, hogy játékosai gépiesen kézilabdáznak.
Az irányító Stine Oftedalt remekül semlegesítették a fővárosiak, akik hatékony védekezésükre alapozva egy 4-0-s sorozattal fordítottak, és 9-5-ös hazai vezetés után 12-11-nél már náluk volt az előny, a meccs során először. Ezt követően Danyi Gábor is időt kért, csapata kimozdult a hullámvölgyből, és végül döntetlennel vonult szünetre a két együttes.
A második félidőt az FTC kezdte valamivel jobban, és pontosabb támadójátékának köszönhetően többször is vezetett két találattal. Most a győriek fordítottak egy négyes gólsorozattal, a vendégek időt kértek, ám a játék képe ezúttal nem változott. A Ferencváros német balátlövője, Emily Bölk továbbra is eredményesen lőtt, ennek ellenére csapata hét perccel a vége előtt már ötgólos hátrányban volt, és az összeszedettebben kézilabdázó ETO a hajrában még növelni is tudta a különbséget.
A mezőny legeredményesebb játékosa Bölk volt kilenc góllal, a holland Angela Malestein hatszor talált be. A hazaiaknál Lukács Viktória hat, Kari Brattset öt gólt lőtt. A kapusok közül Amandine Leynaud öt, Silje Solberg kilenc védéssel járult hozzá a hazai sikerhez, a túloldalon Janurik Kinga nyolc lövést hárított.
Az FTC legutóbb 2017 őszén győzte le az ETO-t, azóta három döntetlen mellett hatodszor nyertek a győriek.
A játéknap másik mérkőzésén a Mosonmagyaróvár házigazdaként 30-25-re legyőzte a Siófokot, így továbbra is csupán egy veresége van a mostani szezonban, s őrzi előkelő helyét a tabellán.

Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 33-27 (14-14)
lövések/gólok: 48/33, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 4/4
kiállítások: 4, illetve 2 perc

További eredmény: Motherson Mosonmagyaróvári KC-Siófok KC 30-25 (14-13)

(Fotó: MTI)