• 2024 04 20

Továbbra sem megy a Fehérvárnak a középszakaszban

Egy harmad kevés volt

A Hydro Fehérvár AV19 6-5-re kikapott listavezető vendégétől, a bolzanói HCB Südtiroltól az osztrák jégkorongliga (ICE) középszakaszának felsőházában, pénteken, így maradt az 5. helyen. Alex Petan mesterhármasa kevés volt a pontszerzéshez.

A Hydro Fehérvár AV 19 egyelőre nem találja alapszakaszbeli önmagát, hiszen a felsőházi rájátszásban eddig mindössze egyszer nyert eddig a kék mezes magyar gárda az Osztrák Jégkorongligában és a pénteki Bolzano elleni találkozó javarészében sem tűnt úgy, hogy ezen sikerült változtatni. A vendégegyüttes egy gyors góllal nyitott, majd a 10. percben már kettővel vezetett. A Fehérvár azonban jól jött ki az első harmad második feléből, hiszen a Bolzano kihagyott egy büntetőt, Kuralt pedig szépíteni tudott.
A második harmadot hiába kezdte jól a házigazda, gólt a vendégek ütöttek. A két gólos különbségből gyorsan sikerült visszazárkózni egyre, de Szabó Dániel találatát nem követte egyenlítés. Sőt nemhogy nem sikerült közelebb kerülnie a Fehérvárnak a Bolzanóhoz, hanem a vendégek megnyerték 4-2-re a második felvonást és ezzel három gól volt a differencia két együttes között a vendégek javára.
A harmadik harmad elején kettős emberelőnybe került a Fehérvár, amelyből rögtön sikerült a szépítés. Öt perccel a meccs vége előtt pedig Petan eljutott mesterhármasig, ezzel pedig felzárkózott egy gólra a hazai csapat, vagyis a hajrában reális esély mutatkozott legalább hosszabbításra menteni a meccset. Azonban ez végül nem jött össze, így a Fehérvár nem tudott javítani középszakaszbeli mérlegén, 6-5-ös vereségével továbbra is ötödik a tabellán.

középszakasz, felsőház:
Hydro Fehérvár AV19-HCB Südtirol Alperia (olasz) 5-6 (1-2, 2-4, 2-0)
a Fehérvár gólszerzői: Kuralt (19.), Szabó D. (29.), Petan (33., 44., 55.)