• 2024 03 29

Magyar bravúr az alpesi sí világbajnokságon

Kékesi Márton 25. lett műlesiklásban

A hosszú sérülése után visszatérő Kékesi Márton szerezte a magyar alpesi sí-válogatott legjobb helyezését az idei vb-n

Vasárnap az olaszországi Cortina d’Ampezzóban az alpesi sí világbajnokság utolsó számát, a férfi műlesiklást rendezték meg. Egyetlen magyarral, hiszen a selejtezőből mindössze Kékesi Márton tudta beverekendni magát a fináléba. Ott pedig még bravúrosabban szerepelt. 

Pedig közel sem vol könnyű a pálya, hiszen a 107 indulóból a verseny végére mindössze 37-e maradtak állva, köztük a magyar induló. 

84-es rajtszámmal startoló Kékesi előtt a szlalompályát már alaposan leamortizálták az addigi indulók, így a legfontosabb volt, hogy az első futam után is versenyben maradt, a 41. helyen várhatta a folytatást. Az első kör egyébként a mezőny felét kirostálta. 

A második futamot meleg időben, tavaszias pályaviszonyok között rendezték meg. A kiesettek sora tovább bővült. A szám győztese a norvég Sebastian Foss-Solevaag lett. Kékesi Márton az első biztonsági menete után a folyatásban harcosabban sízett, és végül a 25. helyen zárt és ezzel a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett Cortinán. 

Vagyis a hosszas kihagyás után remekül tért vissza. Innentől pedig kezdődhet a harc az olimpiai szereplésért.